fbpx

Hobbi blogból 2 online magazin (és több millió olvasó)

29 Shares

Szabolcs és Erika a Gourmet&Delicious Manufaktura és a Kertportál Magazin tulajdonosai Tabdiból.

Egy vidéken újrakezdő házaspár Budapestről, akik nemcsak biogazdálkodóként, hanem online vállalkozóként is példaértékű dolgokat hoznak létre. Termékeik több hazai és nemzetközi versenyről hoztak már el díjakat, két online magazinjukat pedig több millióan olvassák.

V. Topor Erikával beszélgettem az eddigi útjukról és a vállalkozói tapasztalatairól.

Gourmet&Delicious interjú

Mikor és honnan jött a Kertportál Magazin ötlete?

Mindig is kertésznek készültem és valami nagy dolgot álmodtam meg, ami akkor senki számára nem volt hihető, rajtam kívül.

Én még 2003-ban kezdtem el blog/fórum formában írni, amikor még Magyarországon ez nem volt divat. Nem is tudom valahol divat volt-e egyáltalán. Akkor még asztali számítógépem volt, hát, ha nem is betárcsázós nettel, de majdnem.

Szóval az még akkor kőkorszaki volt, arculatban is és felületben is. Naponta törték fel a nyílt forráskódú oldalt robotok szétspammelve. Ma viszont más már a helyzet.

Az élet tehát úgy hozta, hogy 2003-ban létrehoztam a Kertportál Fórumot, ami azóta Kertportál Média Csoportként lett ismert, és ma már 16 éves. Eleinte mellékállásként, szabadidőmben csináltam, majd később lett főállású elfoglaltság és hivatás, bár mindig is a kertészeti vonalon mozogtam.

A szakmában virágkötőként kezdtem, majd egy országos kertészeti láncnál telepvezető lettem, onnan mentem át az építőiparba kertészeti vonalon projekt managerként. Így tanultam ki, hogyan lehet minden oldalról egy kertészettel egybefüggő vállalkozást vezetni.

Szóval a Kertportál Magazin nem feltétlen vállalkozásnak indult, hanem hobbiként, ami kinőtte magát. Ma havonta 60ezer olvasó látogat el az oldalra, ami folyamatosan és dinamikusan nő.

Miben más ez a magazin, mint a többi, hasonló témájú?

Ma a bloggerek világát éljük és a hitelesség kérdése a legfontosabb.

Ma is van sok kertészeti “magazin” a piacon, de a legtöbbször vagy külföldi kertekről és növényekről írnak, vagy hamis információkat osztanak meg, szakmaiatlanok.

Így tudunk mi ma is piacon maradni, hogy kertészmérnökként és agráros gyakorlattal tudunk a szakmáról írni közérthetően, amihez nagyon kevesen értenek jelenleg. Van több celebkertész persze, de a gyakorlat is fontos, nem csak a jó “duma”.

Egy online magazin esetén honnan jön vagy jöhet a jövedelem?

V. Topor Erika és Varga Szabolcs

Többféle irányból jöhet bevétel, de ehhez fel kell ugye nőni.

Lehet gondolkodni szponzortartalmakban, de ugyanígy együttműködni szakmai rendezvényekkel is, mint sajtófelület.

Nyilván a webáruház is dob a lehetőségeken, de ha abból “blogolsz”, amihez valóan értesz is, akkor azért szétnyílik a lehetőségek ollója, és szakértőként, szaktanácsadóként is dolgozhatsz mellette.

Ha valaki online magazint szeretne indítani, mit javasolnál neki?

Sokan indítanak most is online magazint. De mindnek egy a nyitja: hitelesség és érteni a célcsoport nyelvén.

A Kertportál mellett létrehoztátok a Gourmet&Delicious Manufaktúrát és online magazint. Ezt hogy kell elképzelni?

Egyrészt van egy saját gazdaságunk, ahol zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényeket termesztünk.

Jelenleg ez a szezon 213 fajta növény termesztésével telt el. Európa szerte rengeteg helyről érkeztek hozzánk tanulni a bemutatókertbe. Az itt termelt növényeket betakarítás után feldolgozzuk, ez a Gourmet&Delicious Manufaktúra kínálata.

A Manufaktúra mellett a magazin meg kézenfekvő volt, a márkaépítésünk része többek között.

A Gourment&Delicious olyan nonprofit magazin, ami jelenleg egyedülálló a piacon és az egyik legolvasottabb negyedéves online gourmet magazin. Jelenleg 6.5 millióan olvassák magyar nyelven a világ minden pontján.

Többféle jövedelemforrást sikerült eddig kiépítenetek. Mennyire volt ez tudatos cél részetekről?

Ma már muszáj több lábon állni, mert bármennyire is biztos vagy az egyik irányban, hogy tuti siker, az nem biztos, hogy minden héten, minden hónapban nyereséges is lesz. Főleg a mezőgazdaságban, ahol a bevételt leginkább az utolsó negyedévben tudod realizálni, mert a természetes ritmus szerint van a betakarítás augusztus tájától egészen novemberig, így a nagyobb bevétel is.

A szerteágazó gyakorlatunknak köszönhetően adtunk ki több könyvet, ebookot.

Viszont senkinek nem javaslom, hogy mindenképp ki kell adjon könyvet, mert ez is egy szakma. Akkor írjon valaki könyvet, ha tud olvasmányosan vagy épp szakmaiságában hűen írni.

Több olyan könyv érkezik be hozzánk, hogy írjunk könyvajánlót, de nem egyet dobtam már vissza, mert olvashatatlan volt. Ettől még az illető lehet jó szakember! De nem muszáj, hogy könyvet írjon, vagy bízzon meg valakit, aki a gondolatait olvashatóvá is teszi.

Nyilván lassan 20 évnyi szakújságírói tapasztalattal ezt könnyű mondani, gondolhatnák sokan. De nem így van. Minden tanulható, és ahogy a szakzsargon és a köznyelv is változik, nekünk is tanulni kell, akár az írást is. Reklámszövegírás, tartalomgyártás ugyanez, csak pepitában.

Ennek a sok tapasztalatnak a keverékéből jött létre a Sikeres Márkaépítők csoportja, a Piacra Járni Menő Mozgalom. Mert ahogy a saját bőrünkön megismertük, mit hogyan kell a szegmensünkben jól (és rosszul) csinálni, úgy tudtuk meg, hogyan tudnánk másoknak segíteni.

Jelenleg több termelői piacnak is a marketingese, social media managere vagyok. Egyrészt látom termelőként a szegmenst, másrészt tudom “mi kell a népnek” ahhoz, hogy egy bizonyos piacra kimenjen vásárolni, mi mozgatja meg a tömeget.

Kertportál magazin interjú

Van olyan jövedelemforrásotok, ami passzívan hoz jövedelmet az interneten keresztül?

Az ebookok egyértelműen passzívnak számítanak, bár ha a PR oldalról nézzük, akkor ha nem tolod mögötte a PR-tevékenységet, akkor a passzívban sem érkezik bevétel, mert csak úgy senki nem fog rád keresni. Csak az elmúlt napokban kb. 3 olyan nagy platformon jelent meg az egyik könyvünkkel kapcsolatban PR-cikk vagy bujtatott reklámértékű írás, ami könyveladást hordoz magában.

De ez minden területen igaz. A szponzortartalmak nélkül ma már azt gondolom nincs passzív jövedelem ebben a szegmensben. Annyira sokan “akarnak eladni valamit” a piacon, hogy a vásárló nagyon ki van szolgáltatva a médiának, és azt vesz meg, amit az arcába tolnak, lásd Black Friday és társai. A vajízű, D-vitaminnal dúsított margarin sem adná el magát, ha nem mondanák ezerszer el a TV-ben, hogy hűűű, de finom, hűűű, de egészséges, méééég több D-vitaminnal…közben meg egy ipari hulladék (bocsi :))

Kinek és miért érdemes szerinted blogot indítani?

Annak érdemes blogot írni, akinek egyedi stílusa van, jó a helyesírása (na ez a legveszélyesebb terep általában) és tud olvasmányosan, szórakoztatóan írni. És persze legyen témája.

Tudom, hogy sokan írnak blogot, és olyan mindennapi nyűgjeiket élik ki rajta, hogy az az érzésed támad, hogy mire kész a blogcikk, eret is vág magán. Na, ez az, amikor valaki online naplót vezet, de igazából értelme nincs.

Viszont tudok olyat, aki abból merít magának is erőt, hogy más anyavállalkozókat segít, és megírja történeteiket. Az „Anyák, akik mertek nagyot álmodni” rovatot például pont ezért szeretik sokan, mert van egy olyan vezérfonala, ami sokakat érint, sokakat érdekel.

Nálunk ez a hobbikertészet vagy a gasztronómia.

Mivel az emberek szeretik a véleményvezéreket, ezért nem mindegy, hogyan és mint blogol valaki. Hiteles-e vagy hozzá nem értéssel véleményt formál.

Egy kisdiák ne politizáljon, mert nem ért hozzá, nem él olyan szinten a társadalomban, hogy valóban leszűrje a politikai valóságot, mert azt tudja, amit a szüleitől hall vagy a TV-ben vagy a suliban. Választások idején látni sok ifjú bloggert, amikor kiakadnak és merészen kiállnak a hitük szerint, de közben olyanokról írnak, amibe nem látnak bele.

Itt jön a hitelesség: aki mondja, ahogy mondja, és amit mond. Hosszú távon ez a mérvadó, még akkor is, ha szólásszabadság van.

Hol tartotok most? Mik a terveitek?

Mi ott tartunk, hogy stabilak vagyunk és megyünk előre.

A terveink jelenleg 10-15 évre szólnak, 2-3 éves etapokra bontva. A konkrét tervekről nem szoktam beszélni, mert ami nekem cél, az másnak nem, vagy épp ellenkezőleg, irigységre ad okot.

De az biztos, hogy manapság az marad fent, akinek vannak céljai. Itt a hosszú távú hihető és akár álomjellegű célra is gondolok, mert mindkettőre szükség van.

Mi ott tartunk, hogy fel tudnék venni kb. 15 embert állandóra még, mert a növekedés ezt diktálná. De nem szoktam elhamarkodni semmit, inkább gondosan válogatjuk meg a partnereinket, a kapacitás növeléseinket, és nem kapkodunk. Vannak olyan céljaink, amelyekkel kivárunk, mert a megvalósításnak nem jött el még az ideje. De ez nem halogatás, inkább piacismeret.

Van valami, amit ma máshogy csinálnál?

Kezdőként amit én elrontottam, hogy mellékállásban csináltam hosszú évekig. Most már tudom, hogy máshol lennénk, ha nem mellékesben toltam volna a szekeret, míg más cégét építettem főállásban. Ha azokat a kreatív energiáimat akkor a sajátba nyomom bele, akkor még előrébb járnánk.

DE! És itt jön a de: ennek is megvan az oka, miért kell mellékállásban kezdeni. Megtanultam az évek során, hogy mindennek oka van.

Olyan tudást szedtem ugyanis magamra más cégeknél végzett munkával, amit vállalkozóként a saját káromon kellett volna megtapasztalnom. És bár kárt nem okoztam sosem egy cégnek sem, más más pénzén tanulni, mint a sajátodon.

Mi egy vállalkozó sikerének a titka?

A siker titka szerintem a gondolkodásmódon múlik és a hiteden.

Megingatható-e valaki kudarc esetén vagy sem. Kudarcként fog-e fel valamit, vagy egy újabb tanulási lépcsőnek.

Erre mondja férjem azt, hogy Edison is megtalálta a sokezer módját annak, hogy hogyan nem működik az izzó. De aztán sikerült neki, tehát egy sikeres ember, mert nem adta fel.

Ez vállalkozóként ugyanígy működik. Mindig lesz olyan tényező, ami próbára tesz. Hol egy hatósági ügy, hol egy likviditási….

Mindig van valami, és lesz is, mert ez a változás, a piac és a fejlődés része, de ezeket át kell tudni ugrani.

Ezt komplexitás plafonnak hívják, amikor azt hiszed, hogy itt a tető és nem tudod átlépni. Ilyenkor jön jól, ha van egy mastermind csapat körülötted, akár más szegmensekből. Vagy ha van egy mentorod, akivel tudsz beszélgetni, kérdezni. Ha van egy jó könyvelőd, aki kívülről látja a pénzügyeidet.

Arra kell vigyázni, hogy ne szigetelődj el vállalkozóként, mert ez a legnagyobb probléma manapság.

Belemerülünk a munkába, eltűnnek a barátok, eltűnnek az olyan vállalkozótársak, akikkel néha egy esti borozásra összeülsz.

Pedig erre szükség van, mert sokszor ezt a plafont áttörni is így lehet, csapatban.

 

Kertportál magazin interjú

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Olvasd el ezeket a bejegyzéseket is:

Hogyan lehet egy bloggal pénzt keresni?

TOP 3 Online Passzív Jövedelem lehetőség 2020-ban

7 TOP vállalkozás ötlet kevés pénzből, amit az interneten el tudsz indítani

24 sikeres vállalkozási ötlet nőknek

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.