Paulányi Bea: Egy online vállalkozás elindítása hatalmas élmény, de sokszor nem könnyű. Az elején meg kell küzdenünk sok új ismeretlen feladattal és a saját félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal is. Az első bizonytalan lépéseknek viszont hatalmas szerepük van, hiszen ha ezeket nem tesszük meg, soha nem is lesz sikeres online vállalkozásunk. Mégis már általában csak akkor ünneplünk, amikor évekkel később sok munka befektetésével elértük a céljainkat, pedig az első sikeres lépéseket ugyanúgy meg kellene ünnepelnünk, hiszen néha ezek a legnehezebbek. Ezen szeretnék ma változtatni. Egy olyan vendégem lesz ma, aki most indítja a saját podcast csatornáját, de már eddig is nagy utat tett meg. Szabó Ferenccel fogok beszélgetni, aki veteránnak számít az autóvezető oktatók között, és évek óta tervezi, hogy az interneten is elindít valamit. Hogy mit? Arról fogunk beszélgetni, hogy hogyan jutott el az ötletéig, hogyan lehet számára világos, hogy mit is szeretne csinálni.

Szia Feri! Nagy szeretettel köszöntelek a podcast csatornámon.

Szabó Ferenc: Szervusz Bea! Köszönöm szépen a meghívást, nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Bea: Én is nagyon örülök, hogy itt vagy. Kezdjük azzal, hogy picit mesélj nekünk arról, hogy mivel is foglalkozol pontosan, és miért döntöttél úgy, hogy az interneten is szeretnél elindítani valamit!

Feri: Tulajdonképpen autóvezetés-oktatással foglalkozom, és ezzel akár így le is zárhatnánk, azonban túl általános lenne ez a meghatározás. Én magamat sokkal inkább tanítónak tartom, mint oktatónak. Egy kicsit többet látok benne. Van egy mottóm, amit körülbelül úgy fogalmaztam meg, hogy egy óriási szerencse, hogy egy olyan pillanatban tudok belépni valakinek az életébe, amikor az egész életére meghatározó cselekvésre szánja el magát, és tudom segíteni őt. Az első lépések, az első mozdulatok, az első felismerések megtapasztalásában. És ha már megkaptam ezt a lehetőséget, akkor ezt használjam ki minél jobban, minél nagyobb lelkesedéssel, fontos, hogy alázattal és a lehető legjobb tudásommal támogassam a célja elérésében, hogy aztán – amire az előbb hivatkoztál, hogy akkor – a végén ünnepelhessünk és hátradőlhessünk és jól érezhessük magunkat.

Tehát ez egy, azt mondom, hogy a sorstól egy nagy kegy, hogy én ezt megtaláltam, illetve talán ő talált rám, de valójában a szimpla autóvezetés oktatáson túl én inkább szemléletmódot, gondolkodásmódot, hozzáállást igyekszem tanítani, és nem utolsó sorban önismeretet. Tehát úgy látom, hogy ezek azért eléggé fontosak ahhoz, hogy valaki jól el tudjon boldogulni az utakon. És nem titkolt célom az sem, hogy ha már ez a lehetőség van, akkor egy kicsit az autóvezetésen túli, az életével kapcsolatos vezetési helyzeteket is egy picit gyakoroljuk, vagy éppen abban tudjunk neki segítséget adni. Van egy ilyen tréfás megjegyzésem, amit el szoktam mondani, hogy tehát az, hogy vezetni is megtanul, az majdhogynem csak egy ilyen mellékes körülmény.

Bea: Az nagyszerű gondolat. Veteránnak számítasz a szakmádban, mióta tanítasz autóvezetést?

Feri: 1979-ben kezdtem, tehát ez jó rég volt. Viszont azt tudni kell, hogy én egy eléggé új dolgokra nyitott valaki voltam. Gyerekkorom óta volt bennem egy ilyen hit, hogy mindent lehet másképp csinálni. Ezzel sok konfliktusba kevertem saját magamat, mert igyekeztem mindig valamit másképp csinálni, de ez egy jó lehetőséget biztosított. Ez is egy olyan terep volt nekem, ami segített ebben. Igyekeztem a saját stílusomat egy idő után kitalálni, mi az, ami megfog, mi az, ami nekem tetszik, mi az, ami számomra elfogadható. Most is egy kicsit kilógok a sorból, időnként úgy érzem.

Bea: Honnan jött az ötleted, hogy az interneten is szeretnél valamit elindítani?

Feri: Lehet, hogy egy kicsit önző módon fog hangzani, de egy jó néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmel, és akkor egy ilyen vízió fogalmazódott meg bennem, nevezetesen, az hogy évente körülbelül 50-60 személlyel kerülök kapcsolatba az autóvezetés, tanulás, tanítás során. Azt gondoltam, hogy ők tudnak fejlődni azokkal a gondolatokkal, vagy azzal az üzenettel, amit tőlem kapnak – márpedig a visszajelzésekből arra következtetek, hogy nagyon jól veszik ezt és hálásak érte.

Most megint lehet, hogy egy kicsit visszatetszőnek tűnő gondolatot fogok megfogalmazni, de ettől vagyok én más. Akkor azt mondtam, hogy hát mi van azokkal a személyekkel, akik nem olyan szerencsések, hogy kapcsolatba kerülhetnek velem, és hallhatják az én instrukcióimat. Tehát én szeretnék nem 50-60, hanem 50-60 ezer személyhez szólni. A beszélgetés közben így magam előtt láttam egy stadiont, ami tele van emberekkel. Ez nem azt jelenti, hogy én stadionban akarok előadást tartani, félre ne értsd, hanem az, hogy ha egy 50-60 ezer fős közösséget egyfajta közös szemléletmód mentén elképzelünk, akkor az már azt gondolom, hogy a közlekedő társadalomban már hatással tud lenni a környezetére. Tehát ezt jelenti, és ehhez kerestem valamilyen megoldási ötletet. Kezdetben egy könyv volt, aztán jött a blog, aztán felvetődött, miután rengeteget rajzolok oktatás közben, valamilyen oktató, videóanyag, és aztán általad megismertem a podcastet, és abba beleszerettem.

Bea: Na, erről majd még beszélünk egy kicsit, részletesebben, csak azért, hogy kerek legyen a sztori.

Nyilván, ha ezt te mondod, akkor talán szerénytelenségnek tűnik, de én elmondhatom, hogy én tudom jól, hogy hozzád azért majdnem hogy sorban állnak a tanulók, mert nagyon szeretnek veled tanulni, és nagyon sokan továbbajánlanak, illetve maguk az oktatók is nagyon sokszor szeretnék ellesni, hogy te mit és hogyan csinálsz, merthogy valamiért te mindig mosolyogva és vidáman, pozitívan szállsz ki a kocsiból. Így van ez, ugye?

Feri: Igen, ezt általában meg tudom erősíteni. Valószínűleg ebben azért annak is nagy szerepe van, hogy az életkorom és a vele együtt összegyűjtött élettapasztalat – nevezzük egy kicsit szerénytelenül – életbölcsesség segít abban, hogy kellően magabiztos legyek. Tehát ez azért sokat számít. Nem biztos, hogy én mindig ilyen mosolygós voltam, de azért törekedtem rá, alapvetően egy ilyen bohém beállítottságú ember vagyok, bár sokan nem annak ismernek.

A kollégáim között, vagyis a közül vannak néhányan, én csak úgy nevezem őket, hogy akik elég bátrak ahhoz, hogy kérdezzenek, mert az a tapasztalatom, hogy a mai világban azért nem annyira divatos dolog kérdezni, mert azzal a gyengeségünket leplezzük le, és ez azért nem annyira biztos, hogy jó benyomást kelthet. Vannak néhányan, akik viszont elég bátrak ahhoz, hogy kérdezzenek, és általában, amit ki szoktak emelni, amikor esetleg be is ülnek az autóba, hogy egy harmóniát tapasztalnak. Tehát olyan nyugalom, békesség van, és tulajdonképpen minden arról a személyről szól, aki ott, a kormány mögött ül. Ezt is ki kellett tapasztalni, ki kellett dolgozni, hogy hogyan történik ez. Ezekben a dolgokban szeretnék segíteni nekik.

Nincsenek könnyű helyzetben. Azt látom, hogy eléggé magukra vannak hagyva a kollégáim. Nincs olyan fórum, ahol nyilvánosság elé tudnák a kérdéseiket tárni, illetve azt gondolom, hogy mindenki építgeti a saját kis titkos receptjeit, és nem igazán van alkalom arra, hogy ezt megosszák másokkal. A régi, mondhatnám, hogy az én időmben ez még úgy zajlott, hogy két óránként mi rendszeresen naponta találkoztunk. Ott szóba kerültek azonnali friss tapasztalatok, élmények, amit egyik oktató mesélt az adott órájáról az adott tanítvánnyal kapcsolatban. Ott lehetett kérdezni. Most nincs ilyen. Szét vagyunk szóródva, gyakorlatilag alig-alig tudunk szót váltani egymással, nincsenek ilyen közösségi lehetőségek.

Bea: Említetted az előbb, hogy megfogalmazódott benned, hogy nemcsak 50-60 ember életére szeretnél pozitív hatással lenni, hanem, hogy elképzeltél egy ilyen stadionnyi embert, akiknek szintén szeretnél segíteni. Mi együtt dolgoztunk az ötleteden, és több irány is felmerült. Például az, hogy közvetlenül a tanulókat segítsd, vagy az oktatókat? Elmesélnéd azt, hogy végül hogyan jutottál el oda, és majd mondd el, hogy mi lesz az irány, amit szeretnél, de hogy hogy alakult ki az az ötlet, amit majd most szeretnél megvalósítani? Erről mesélj egy kicsit!

Feri: Igen. Valóban így volt, hogy első körben a tanulók, tehát akik a folyamatban vannak, vagy a leendő tanulókhoz juttatnék el üzeneteket, mert az a tapasztalatom, hogy meglehetősen felkészületlenül vágnak bele, ahhoz képest, hogy az életük egyik nagy döntéséről van szó. Egy olyan életre szóló jelentőségű eseményről, amit ha jól csinálja, akkor elég egyszer megcsinálni. És én bátorítok mindenkit, hogy törekedjenek arra, hogy jól csinálják. Ehhez képest eléggé felkészületlenek. Ebből gondoltam, hogy ők lennének elsődlegesen a célcsoportom.

A második kör az, hogy amikor már a folyamatban vannak, az már egy kicsit nehezebb. Ott kezdtem el egy kicsit gondolkozni, hogy ezt árnyalni kéne, mert hogyha én el is juttatok üzeneteket a folyamatban lévő, tehát az oktatás közben lévő tanulókhoz, akkor vajon ők mit tudnak ezzel kezdeni? Hiszen valószínűleg annak az oktató kollégának megvan a saját rendszere, módszertana, elképzelése, ahogy ő végzi a tevékenységét, és nem a tanuló fog neki ötleteket adni, hogy ő úgy szeretne tanulni, hogy.

Bea: Igen, ez érdekes lenne. Ez a fordítva ülünk a lovon.

Feri: Igen, igen. Viszont akkor megint ott vagyunk, hogy lehet, hogy csak megerősíthetek valakit, aki már ezeket az ismereteket magáénak tudhatja, de lehet, hogy a kollégák között is vannak olyanok, akiknek ezek azért új nézőpontokat adhatnak.

Így jutottam el oda, hogy elsősorban én a jelenleg oktatókhoz, illetve az oktatónak készülőkhöz, mert adott esetben ők is még tanulják ezt a szakmát, vagy hivatást. Vagy küldetést? Ugye érdekes lenne ezt megfejteni, hogy mi is ez tulajdonképpen.

Tehát, akik még az oktatói pálya elején vannak, azoknak egyfajta iránymutatást adni. Ez lett az a vonal, ami nagyon érdekes volt. Az ősz folyamán erről beszéltünk, csak ezért felhívtalak, hogy ezt elmondjam neked, hogy hajnalban fölébredtem, és gyakorlatilag mint egy megvilágosodás fogalmazódott bennem, hogy nem kell nekem mással foglalkoznom. Nekem az oktatókkal kell foglalkoznom. Ők azok, akiknek valószínűleg igazából tudok segíteni, és hogyha ők ezt tovább tudják adni, akkor általuk tudunk eljutni egy szélesebb társadalmi réteghez. Körülbelül ez volt az az óriási felismerés. Ez egy nagy megnyugvást is adott akkor nekem.

Bea: Meg én éreztem a hangodon, hogy nagyon-nagyon lelkes lettél, tényleg megvan az az irány, amit szeretnél megvalósítani. Ehhez azért hozzátartozik az is, hogy egy picit előtte már teszteltük az ötletedet, illetve te tesztelted, és egy-két fiatal kollegát megkérdeztél, hogy mi a véleményük, illetve hogyan tudnál nekik segíteni, és nagyon pozitívak voltak a visszajelzések.

Feri: Igen, voltak ilyenek, és most a közelmúltban is volt két, kedvelt fiatalabb kollegával egy-egy hosszabb beszélgetésünk, illetve meglátogattak az autóban is. Mindkét alkalommal az volt a visszajelzés, hogy mikor föltettem azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mire vagy kíváncsi, akkor azt mondták, hogy nem tudják, mert itt annyi mindent hallottak, hogy egyrészt rettenetesen elfáradtak, másrészt pedig nagyjából nem értik az egészet, hogy hogy is van ez. Tehát mintha nem tudnának semmit, pedig már több éve a pályán vannak, és egyébként mindkettejüket nagyon-nagyon jó hozzáállású, jó felkészültségű, emberileg, szakmailag jó állapotban lévő személyeknek tartom, de ez volt az általános véleményünk. Úgyhogy ez nekem óriási elismerés volt tőlük.

Bea: De nagyon várják, hogy elkezd őket tanítani, és nagyon kíváncsiak arra, hogy te mit és hogyan csinálsz?

Feri: Igen, igen, ez elhangzott a részükről, sőt a tanítványaim részéről is általában ez elhangzik, mióta egy kicsit kiszivárogtattam néhány információt, hogy mire készülök. Ők is annyi mindent hallanak tőlem, ami nem kapcsolódik szorosan az autóvezetéshez, viszont hozzásegíti őket ahhoz, hogy egy csomó képességet felfedeznek magukban. Egyébként ez a módszertanunknak a lényege, hogy találjuk önmagunkat, mert anélkül semmi nem fog működni.

De ez az oktatási folyamat nem arról szól, hogy önmagával hogyan került tisztába, viszont ha lennének olyan írott vagy hangzó anyagok, amit vissza lehet olvasni, illetve vissza lehet hallgatni, akkor újra meg újra fel tudnánk idézni azokat a helyzeteket, amikor számukra új, vagy egy egészen friss megközelítést kaptak. Úgyhogy nekik is tartozom azzal, hogy valami formában a nyilvánosság elé lépjek.

Bea: Na, beszéljünk erről, mert az eredeti terved az volt, ha jól emlékszem, hogy egy blogot indítasz, és eljutottunk oda, hogy most egy podcast csatorna elindítása előtt állsz. Voltak nehézségeid a bloggal, viszont nagyon lelkes vagy a podcast miatt. Erről mesélj egy kicsit, mert sokan nagyon hasonló helyzetben lehetnek, mint te, hogy valamelyik műfaj nem megy nekik, a másik viszont nagyon-nagyon hozzájuk passzol.

Feri: Ez úgy kezdődött, hogy én ennyit tudtam erről az egészről, hogy valószínűleg kell egy weboldal. Pontosabban az első lépés az egy könyv volt. Arról egyébként még nem tettem le, hogy ebből könyv is lesz, de utána az egyszerűbb és a gyorsabb kivitelezhetőség érdekében legyen talán egy weboldal, és akkor ott legyen egy blog. Megírtam egy csomó különböző témakörökkel foglalkozó blogcikket, amiket visszaolvasva úgy éreztem, hogy nem igazán mennek át azok a gondolatok, azok az üzenetek, amit én fontosnak tartok. Egy kicsit unalmasnak éreztem őket, de legjobban az zavart, hogy mire az ujjaim megmozdulnak, addigra már elszállt a gondolat. Sokkal gyorsabbak a gondolataim, mint ahogy azt meg tudnám az ujjakkal valósítani.

Egyébként meg az egyik barátommal jó régen beszélgettünk arról, hogy tulajdonképpen én mesélő szeretnék lenni, mert én azt éreztem, hogy ez közel áll hozzám. Szeretek mesélni történeteket, nekem az anyukám rengeteget mesélt, egy mesevilágban nőttem fel, és én jól is érzem magam a mesék világában, ráadásul kaptam olyan bátorító visszajelzéseket, hogy jó hallgatni. Sok tanítványom úgy kötött ki nálam, amikor még csak érdeklődött, hogy azután, hogy velem beszélt, mert nem is hívott fel mást. Most ez nem tudom, hogy mit jelent, illetve remélem azt jelenti, amire gondolok. Hogy kellően megnyugtató, tartalmilag, hangsúlyban, szóhasználatban, ahogy beszélek, és talán az orgánumom is megfelelő. Lényeg az, hogy ezek mind abba az irányba indítottak, hogy valamit kéne kezdeni a hangommal, és akkor jöttél be a képbe a podcasteddel. Első pillanatra levettél engem a lábamról! Hát mondtam, itt van! Ez az a pálya, amire nekem szükségem van, hogy ahol rám szükség lehet. Úgyhogy ez volt a nagy felismerés.

Nagyon hálás vagyok neked, hogy te ezt elkezdted, mert óriási hatással volt rám, de ha visszaemlékszel, ezt már első pillanatban mondtam neked.

Bea: Igen, hát már ezért megérte, ha csak rád ilyen hatással volt. Még azt tegyük hozzá, hogy te ugye gyakorló aktív zenész is vagy, tehát valószínűleg hozzád az akusztikus dolgok nem véletlenül passzolnak ilyen jól.

Feri: Köszönöm szépen, hogy erre emlékeztetsz! És van is egy olyan elképzelésem, hogy a podcastjaimnak a zenei aláfestését, vagy az introját, azt én magam komponálom és játszom fel.

Bea: Gitározol, még ezt áruljuk el!

Feri: Gitározom, meg basszusgitározom.

Bea: Szuper! Túl vagy az első felvételeken. Most itt állunk a podcasted elindulása előtt, tehát azt gondolom, hogy már csak néhány hét választ el tőle, de az első néhány felvételt már megcsináltad. Mik az első tapasztalataid? Mesélj erről egy kicsit!

Feri: Nem könnyű. Ez volt az első. Összeszedettnek kell lenni, jól meg kell tudni fogalmazni, hogy miről is akarsz beszélni. Nekem az segített, hogy készítettem forgatókönyvet. Egyrészt azért, hogy elkerüljem a kalandozást, másrészt azért, hogy amikor még nem volt ilyen forgatókönyv, akkor utólag visszahallgatva magamat kiderült, hogy egy csomó mindent, amire gondoltam, azt végül is kihagytam belőle. Ez egyébként alkalom lehet arra, hogy egy következő podcastnak a témáját megadja, de úgy lehet, hogy nem annyira kerek az, ahová szántam.

Aztán a technika egyrészt számomra egy teljesen új dolog volt, másrészt én imádok játszani. Én gyerekkorom óta egy ilyen játékközpontú gondolkodású vagyok. Teréz anyától az egyik kedvenc idézetem Az élet himnusza című sorozatából, “Az élet játék, játszd!” Tehát ez egy jó hivatkozási alap nekem. Ezt ő mondta, tehát nem én találtam ki. Ez a technológia lehetőséget ad arra, hogy rengeteg játékot el lehet végezni. Aminek megvan az a hátránya, hogy el lehet vele tölteni rengeteg időt, és ez nem biztos, hogy nagyon szerencsés.

Tehát maga alá tud gyűrni a technika, de azzal együtt meg rendkívül szórakoztató, nekem legalábbis. Jól el szoktam vele játszadozni. Nagyon nagy lehetőséget látok benne, hozzám nagyon közel álló terület, viszont a mondanivaló mélysége és a tartalma az kell, hogy nagyon-nagyon jól összeszedett legyen, és jól előkészített. Ez volt a tapasztalatom. Volt olyan, amit fölvettem, aztán egyből le is töröltem. Ez így teljesen nem jó.

Bea: Ezek azok a tapasztalatok, amelyek alapján javítani lehet a folyamatainkon, és egyre, egyre jobbak leszünk. Azt gondolom, hogy ezen mindenki átmegy, én is átmentem. Nem könnyű az elindulás, ezt tudjuk, kevesen merik megtenni az első lépéseket. Kiállni a nyilvánosság elé akár egy bloggal, akár egy podcastel egy kicsit kilépünk a komfortzónából.

Neked mi segített az első lépések megtételében? Mert most már tényleg ott vagy az elindulás előtt és azt gondolom, hogy nagyon nagy dolog, amit eddig megcsináltál. Az ötletedet kidolgoztad, megvannak az első adásaidnak a felvételei. Mi az, ami segített neked eddig eljutni?

Feri: Igazából nem mi, hanem ki. Te voltál, aki segített ebben nekem. Tehát eleve azzal, hogy elkezdted a sajátodat, és ezzel egy mintát adtál. És egy régi tanítómesterem nagy bölcsességét idézném, aki azt mondta, illetve arra tanított, hogy nagyon-nagyon válasszuk meg, hogy kire hallgatunk. Azt gondolom, hogy nagyon sokszor itt dőlnek el jó vagy rossz irányba a dolgok. Nem mindegy, hogy kire hallgatunk.

Azt gondolom, hogy a személyedben a lehető legjobb személyre hallgattam, úgyhogy ez egy nagy segítség volt. Aztán a kollégáim és a tanítványaim visszajelzései is bátorítottak. Az egyik kollégát, akit említettem, még ide vonatkozóan elmondanám, hogy ő azzal indított olyan két évvel ezelőtt, hogy neki van egy film ötlete egy oktatóról, hogy milyen egy oktató, és azt mondta, hogy ezt rólam mintázná. Egy forgatókönyv sablont készített és azt mondta, a fejében már megvan minden és engem tud elképzelni. Azt mondta, amikor találkozott velem, hogy én vagyok az. Ezek azok, amik segítenek engem. Nem öncélúan, hanem ha úgy tűnik, hogy van érdeklődés, akkor azon ne múljon, hogy én nem mondom el valakinek azt, amire esetleg neki szüksége van, és én annak a birtokában vagyok. Azt gondolom, hogy ez lenne az igazán önző hozzáállás.

Bea: Köszönöm, amit az előbb mondtál az én hozzájárulásomról, de én azt gondolom, hogy neked volt egy nagyon erős motiváció, hogy megoszthasd az emberekkel azt a nagyon sok tapasztalatot és értékes tudást, ami benned van, és azt gondolom, hogy téged alapvetően az a vízió is vitt tovább, hogy ezt milyen formában tudod megosztani. Bármikor abbahagyhattad volna, de mindig továbbmentél és kerested a megfelelő irányt. Én ezt látom, hogy neked azért volt tényleg egy nagyon erős miérted, de azért ez nagyon sokat segített. Mit gondolsz erről?

Feri: Igen, hát kezdd a miérttel, ugye? Mondja Simon Sinek. A tanítványaimtól is mindig meg szeretném kérdezni, hogy miért csinálja. Ez folyamatosan jelen van az oktatási tematikámban. Mindig mindent miért teszünk, hogy pontosan tudjuk, akár azt is, hogy miért, vagy azt, hogy miért ne csináljunk valamit. Ez is egy ilyen újdonság. Volt egy ilyen erős késztetésem arra, hogy valami maradandót itt hagyni. Nem titkolom, hogy készülök a pályáról nyugdíjba vonulni, de mindenképpen szeretnék valami nyomot hagyni magam után, és valami olyat, ami mások számára hasznosítható lehet. Ez volt az egyik. Ez lehet, hogy egy kicsit önző célnak tűnik.

Ennél egy kicsit talán filozofikusabb az, hogy van egy keleti bölcselet, miszerint minden tudás annyit ér, amennyit abból mások tudnak hasznosítani. Ez egy kicsit cáfolja azt az állítást, amit gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy magadnak tanulsz. Én ezt úgy fordítottam meg, ha csak magamnak tanulnék, akkor lehet, hogy sok emberrel kitolnék, úgyhogy egy idő után én elkezdtem már másnak tanulni. Azzal, hogy én tanulok, tehát mindig kerestem azt a felhasználási lehetőséget, módot, utat, ahol ezzel mások hasznára tudok venni, vagy másoknak tudok segíteni. Ez volt egy másik miért, illetve ez egy másik miért.

Van egy harmadik miért, ez pedig a felelősségtudat. Amikor motivációs tekintetben eljutunk odáig, hogy mondok egy egyszerű megfogalmazást, ha én nem csinálom meg, akkor ki? Már túl vagyok azon, hogy amit kínálok, tanítok, mondok, az jó. Hiszen több ezerszer le lett tesztelve minden, minden ki lett próbálva, nem én mondtam rá, hanem egyszerűen az élet, a gyakorlat bizonyította be, hogy ezek működőképesek. Azt is elmondom, hogy amit kipróbáltam, és úgy tűnt, hogy nem működőképes, azt egyszerűen elhagytam, tehát ez folyamatosan változott. Viszont hogyha ezzel tudok valakinek segíteni, akkor én az előbb is mondtam, nem engedhetem meg magamnak, hogy nem adom oda. Ugyanis nem leszek kevesebb attól, nem fogok kevesebbet tudni.

A tudás érdekes egy dolog. Hogy azzal, hogy adunk másnak, nem kevesebb, hanem inkább több lesz belőle. Érdemes ezzel így foglalkozni, megközelíteni. Ez egyébként egy nagy belső felszabadultságot ad. Ez egy nagyon jó érzés.

Bea: Az elején tartasz a folyamatnak, de én nagyon hiszek abban, hogy aki csak egyetlen lépéssel mások előtt van, az már tud jó tanácsokat vagy tapasztalatokat megosztani, és nyilván te nagyon sokat tudsz azoknak segíteni, akik mondjuk még az ötletük megtalálása előtt vannak. Mit javasolnál el annak, aki hozzád hasonlóan mondjuk komoly tudással vagy tapasztalattal rendelkezik egy témában, és az interneten szeretne erről beszélni vagy írni, de nem tudja, hogy hogyan induljon el? Van-e valami olyan tapasztalatod, vagy gondolatod, amit szívesen megosztanál az egy lépéssel mögötted járókkal?

Feri: Nem könnyű. Talán azzal kezdeném, hogy nagyon alaposan gondolja végig, hogy tulajdonképpen mi is az, amivel el akar indulni. Kezdhetjük azzal, hogy mi a célja vele? Mi az ő miértje ezzel, vagy mi az oka annak, hogy azzal el akar indulni? Ezután alaposan járja körül minden irányból. Legyen kellően kompetens abban a dologban! Hol van a helye a világban ennek? Legyen felkészült, és ne féljen segítséget kérni! Fontos, hogy keressen olyan személyt vagy személyeket, akik tudnak segíteni. Lehet, hogy fog olyanokkal találkozni, akik valójában nem tudnak neki segíteni, de akkor keressen mást. Van egy mondás, miszerint hogyha a diák készen áll, akkor a tanár megérkezik. A mi esetünk pontosan ezt erősíti meg, hogy úgy éreztem készen állok, és akkor bejöttél az életembe.

Tehát végső soron legyen egy mentora. Fontos, hogy legyen egy olyan valaki, aki már átlátja ezt egy kicsit, vagy sokkal jobban nála, akihez tud fordulni, és akitől megkapja azt a támogatást, bátorítást szakmailag, emberileg, amire szükség lehet akkor, amikor úgy érzi, hogy elakadt, vagy valamilyen nehézsége támadt.

De mindenekelőtt önmagával legyen tisztában, és azzal, hogy mit és kinek akar segíteni. Mert itt ez a lényeg, hogy a végén mindig kiderül, hogy az az igazán jó dolog, amikor segíteni tudunk valaki másnak.

Bea: Na, azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép zárszó volt.

Feri, nagyon szépen köszönöm neked, hogy megosztottad itt az első lépésekkel kapcsolatos tapasztalataidat, és hát nagyon sok sikert kívánok a podcast-csatornád elindulásához. A saját adásom leírásában megjelenik majd a te csatornádnak a linkje, tehát aki szeretne majd belehallgatni a csatornádba, illetve a követőddé válni, az majd az én adásomon keresztül is megtalál téged.

Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál ma, és még egyszer nagyon sok sikert, és gratulálok ahhoz, ameddig eljutottál!

Feri: Nagyon szépen köszönöm a meghívást, a lehetőséget, és azt a sok-sok törődést és támogatást, amit kaptam eddig tőled, és számítok rá a jövőben is. Köszönöm szépen!

Bea: Köszi, Feri! Szia! Szép napot!

Feri: Szia, neked is legyen szép napod! Köszönöm!