Paulányi Bea: Sokan vágyunk egy saját vállalkozásra, ahol végre a saját főnökünkké válhatunk. Vállalkozóvá válni viszont nem is olyan egyszerű. Egyrészt sok új szakmai és vállalkozói ismeretet, készséget meg kell tanulnunk hozzá, és közben ráadásul meg kell küzdenünk a saját kezdeti bizonytalanságunkkal, félelmeinkkel is.

A mai vendégem Bánhalmi Kata lesz, aki a Piqniq Budapest gasztronómiai edukációs közösség egyik alapítója, üzletfejlesztési és kommunikációs szakember, aki sok kezdő vállalkozónak segít napi szinten az elindulásban. Arról fogunk Katával beszélgetni, hogy a tapasztalataik szerint milyen akadályok, nehézségek jellemzőek a vállalkozóvá válás útján, és hogyan tudunk megküzdeni elsősorban a saját kezdeti félelmeinkkel.

Szia Kata! Nagy szeretettel köszöntelek a csatornámon, és köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.

Bánhalmi Kata: Szia Bea! Nagyon szépen köszönöm a meghívásodat, és üdvözlöm azokat, akik most minket hallgatnak majd.

Bea: Te is nagyvállalati háttérrel, ugye egy nagyvállalati karriert hátrahagyva lettél vállalkozó. Hogyan lettél vállalkozó? Mesélj nekünk erről egy picit így első lépésben.

Kata: Az én történetem a vállalkozásokkal az úgy kezdődik, hogy egy vállalkozó családba születtem. Nekünk van egy családi cégünk, ami nagy konyhai projektekkel, éttermek, vendéglátóhelyek tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Úgyhogy nekem egy nagyon-nagyon erős hátteret nyújt az, hogy a szüleim vállalkozók és én gyakorlatilag ebben nőttem föl. Azt hiszem, hogy ez sok szempontból megkönnyíti azt a fajta attitűdnek a magamba szívását, amit a vállalkozói lét jelent, viszont nyilván ennek megvannak ugyanúgy a nehézségei és a kihívásai is.

Ma egyrészt ennek a konyhatechnológiai cégnek vagyok az üzletfejlesztési vezetője, és nyilván a családi cégünkben való munkámat megelőző szakmai tapasztalatom, ami főleg kommunikáció, illetve marketing területről van, az megfelelő hátteret adott ahhoz, hogy már egy üzlettárssal közösen elindítsak ezen a területen egy marketinggel és üzletfejlesztéssel foglalkozó céget, és hogy közösen még két partnerrel elindítsuk a Piqniq Budapestet.

Bea: A Piqniq Budapest kapcsán sok kezdő vállalkozóval dolgozol együtt. Beszéljünk egy kicsit arról, hogy mik a tapasztalataid? Én is sok kezdő vállalkozóval dolgozom, és azt látom, hogy nem olyan könnyű azért alkalmazottból ez az átmenet, ugye a vállalkozóvá válás útja. Milyen akadályokat és nehézségeket látsz te, így a saját kapcsolataid révén,  ebben az útban? Hol akadnak meg általában a vállalkozók? És itt most nem feltétlenül szakmai kérdésekre, inkább így ilyen érzelmi dolgokra gondolok.

Kata: Akkor talán azzal kezdem, hogy nagyon röviden mesélek magunkról. A Piqniq Budapestet három alapító társammal indítottuk el. Mind a négyen a gasztronómia különböző területein dolgozunk, és azt tapasztaltuk, hogy ennek a szektornak, ennek az iparágnak, amin belül ma már van Magyarországon körülbelül 55 ezer vállalkozás, nincsen egy szakmai fóruma, nincsen egy szakmai közössége.

Mi rendezvényekkel kezdtünk el foglalkozni, rendezvényeket szerveztünk különböző edukációs témákban, és körülbelül két év után, amikor a pandémia arra kényszerített bennünket is, hogy ne csináljunk több eseményt, vagy átmenetileg ne csináljunk eseményeket, akkor mi is az online térbe, üzletfejlesztésbe és más projektekbe kezdtünk el vállalkozókkal, induló vállalkozásokkal kapcsolódni.

És a kérdésedre válaszolva, hogy hol akadnak el az emberek ezen az úton, hát erre nagyon-nagyon sok válaszom van, tényleg napi szinten sok egyszemélyes vállalkozással, többszemélyes vállalkozással találkozom, és a kérdés ugye az, hogy honnan induljunk a nagyon piciktől, a nagyon kezdőktől, vagy azoktól, akik már így az úton tartanak valahol, és ebben a folyamatban akadnak el.

Bea: A nagyon piciktől.

Kata: Igen. Hát erre nagyon-nagyon sok példát tudok hozni mind a Piqniq kapcsán, mind a kommunikációs cégünk kapcsán. Például nagyon sok alvállalkozóval dolgozunk közösen, akiknek végigkövettem azt az útját, hogy hogyan válnak egyszemélyes vállalkozókká. És nagyon érdekes amúgy, pont tegnap az egyik, most már kollégámmal beszélgettünk, hogy neki mi volt így ebben a legnagyobb félelme, vagy kihívása, és azt hiszem, hogy ez valahol ott indul, hogy az ember ül egy cégben, dolgozik, csinálja a dolgát, ott van egy-két-három éve, vagy akár több, és elkezdi magát nem annyira jól érezni.

És még nem is biztos, hogy meg tudja fogalmazni, hogy mi a problémája, csak azt érzi, hogy nem teszi boldoggá az, amit csinál, nem érzi feltétlenül jól magát a környezetben, a keretrendszerben, amiben dolgozik és elkezdi nézni a lehetőségeit. Szerintem az első pont az valahol itt van, hogy az ember ismeri magát annyira, tud-e önmagára annyira figyelni, hogy felismeri annak a jeleit, hogy nem jó helyen van. És amikor ezt megtanulod, hogyan figyelj ezekre az amúgy akár szinte nagyon egyszerű fizikai érzésekre, hogy te jól vagy-e ott, ahol vagy, vagy nem, akkor az szerintem egy nagyon jó iránytű a következő lépésnek a megtételéhez.

Bea: Sokan elnyomják ezt az érzést, például azzal, hogy “ne panaszkodj, jó állásod van, jó fizetésed van, miért akarnál váltani?”, de mégis ott motoszkál, hogy “de azért valami mást szeretnék csinálni, amiben jobban kiteljesedhetek.” Minek kell ahhoz szerinted történni, hogy tényleg megtegye az ember azt az első nagy lépést, hogy már megfogalmazódik egyáltalán a fejében, hogy vállalkozó szeretnék lenni?

Kata: Szerintem ez mindenkinél más, és van, akinek külső tényező hozza. Most idézőjelesen külső, hogy mondjuk gyermeke születik, van, akinek a belső feszültsége válik annyira elviselhetetlenné, és a mindennapjai, hogy azt mondja, hogy oké, akkor most.

Én azt tapasztalom, hogy sokkal könnyebb…mert ugye ez egy félelem. Tehát mi történik olyankor, amikor be vagyok tokosodva egy állapotba, ami nekem nem jó? Félek abból kimozdulni. És ez a fajta félelem, ez bezárttá tesz, és én első ilyen lépésként mindig azt szoktam javasolni, hogy tanuljunk meg olyan szempontból bizalmat szavazni egymásnak vagy a legközelebbi embereknek körülöttünk, hogy elkezdünk erről beszélni.

Ez az első lépés, hogy megtaláljuk azokat a partnereket, gondolkodó társakat, akikkel el tudunk kezdeni erről beszélni. Keresünk olyan lehetőségeket, ahol akár olyan nyitott vállalkozókat találunk, akik szívesen elmesélik a saját történetüket, mert félreértés ne essék, senki nem úgy kezd el vállalkozni, hogy egy sikeres vállalkozásnak a vezérigazgatója, hanem mindenkinek van egy egyéni útja, amiből nagyon sokat lehet tanulni, és amúgy visszakanyarodva a piknikre, ami ugye gasztronómiai vállalkozásokat egybefogó közösség. Itt pont ennek a működését látjuk. Hogy elkezdenek hasonló gondolkodású emberek egymással beszélgetni, és segítenek egymásnak, inspirációt adnak egymásnak.

Tehát meg kell tanulni nyitni. És ez a fajta nyitás az első lépéseknek az egyike, hogy egyáltalán fel tudjuk térképezni a lehetőségeinket, meg egy annyira egyszerű dolgot meg tudjunk fogalmazni, hogy oké, de akkor mit csináljak? Mert ez a következő kérdés, hogy nem érzem magamat jól, de akkor én mire lennék jó? Mihez értek? Mert ugye persze vannak olyanok, akik pontosan tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni, de én azt tapasztalom, hogy nagyon sokan vannak, akik még ezt is keresik.

Bea: Mekkora szerepe van az önismeretnek szerinted ezen az úton?

Kata: Erről azt hiszem, hogy előzetesen is nagyon röviden beszélgettünk, és nagyon egyetértettünk abban, hogy talán ez az alapja. Hogyha elkezdek mondjuk persze nyitni a külvilág felé, és információt gyűjtök arról, hogy mire lehet igény, meg ki hogyan csinálja, és utána jön az a kérdés, hogy oké, de hogy akkor én mire vagyok jó. Nekem van-e kellő önbizalmam ahhoz, hogy egy ilyen lépést megtegyek. Nekem van egy kellő önismeretem ahhoz, hogy reálisan fel tudjam mérni, hogy én kész vagyok-e arra, hogy megmérettessem magamat egy teljesen másfajta keretrendszerben, mint egy stabil munkahely. Ebben az önismeret és az önismeretnek a fejlesztése az, ami a legnagyobb segítségünkké tud válni.

Bea: Hogyan fejleszthető, vagy fejleszthető-e szerinted az önbizalom?

Kata: Hát ez mindig az adott helyzetnek, meg a velem szemben ülő ember befogadóképességének a függvénye, mert ugye van, akinek mondjuk, azt mondod, hogy figyelj, olvass el egy jó önismereti könyvet, és indulj el ez az úton, ez lesz a komfortos. Van, akinek az lesz a komfortos, hogy ülj le és beszélgess a legjobb barátoddal, és kérdezd meg a véleményét arról, hogy ő milyennek lát téged kívülről, és van, aki meg mondjuk már tart ott a befektetett energiából, csak azt mondod neki, hogy hát figyelj ide, menj el terápiára.

És szerencsére azért most már egyre többen, egyre szélesebb körben foglalkoznak az önfejlesztésnek a különböző ágaival, én azt gondolom, hogy nincs jó vagy rossz megoldás, hanem mindannyian tartunk valahol, és arra kell menni, ami bennünket megszólít. Ez lehet egy jó beszélgetés, ez lehet egy jó könyv, egy film, egy tanfolyam, bármi, ami a tudásunkat fejleszti, vagy bármi, amire azt mondjuk, hogy oké, hiteles nekem annyira ez az ember, hogy elmenjek hozzá, és belenézek abba a tükörbe, amit ő mutat nekem magamról, arra kész vagyok, akkor csak csinálni kell.

Tehát itt nincsen varázslat, hanem lépéseket kell tenni. El kell hinni, hogy a befektetett energia, pláne, hogyha azt magunkba tesszük, az meg fog térülni, és tenni kell a dolgunkat. Ezt tudom, hogy így kívülről nagyon egyszerűen hangzik, de ez az útja mindenkinek, és nem lesz egy olyan kapszula, amit így bekapunk, és attól hirtelen megvilágosodunk, hogy nekünk ilyen típusú tanácsadással kell foglalkozni, és nem leszünk két perc alatt nulláról sikeres vállalkozók sem. Ez maga az út.

Bea: Mit kell szerinted fejben leginkább helyrerakni ahhoz, hogy tényleg el tudjunk kezdeni vállalkozóként gondolkodni?

Kata: Hát ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem az első kérdés nem árt, hogyha feltesszük magunknak, hogy akkor mi képesek vagyunk-e felelősséget vállalni önmagunkért? Ez azért nyilván egy nagyon messzire vezető kérdés, de ha azt már megválaszoltuk, hogy igen, mi nem érezzük jól magunkat egy zárt keretrendszerben, és készen vagyunk arra, hogy függetlenül a saját tapasztalatainkon át elkezdjünk haladni, akkor szerintem nem az a feladat, hogy azonnal égessünk fel mindent, mondjunk föl, ugorjunk ki, mert ez egy felelőtlen döntés, hanem fejlesztjük addig az önismeretünket, hogy tudjuk mi a tempónk.

Mert például van olyan ember, aki azonnal ugrani tud, és van olyan, aki egy lassabb működésű ember, és ezt legalább mondjuk már felismerte magában, hogy én lassabban működöm, és nekem nagyon fontosak a biztonsági lépések, először csak kipróbálom magamat.

Mondok egy példát. Kommunikációs tanácsadóként, vagy projektmenedzserként egy pici projektben ingyen bevállalom, hogy megnézzem, hogy én azt tudom-e csinálni, és hogyha az nekem bevált és működtem, akkor már lehet, hogy a következő alkalom, én azt mondom, hogy akkor ezt már pénzért fogom elvállalni, és ezt még mindig a fix munkám mellett csinálom. Aztán meglesz a második ilyen munkám, és akkor így észbe kapok, hogy hűha, ezt lehet, hogy nem bírom már időben csinálni. Akkor merjek leülni a főnökömmel megkérdezni, hogy van-e arra mód, hogy én részmunkaidőben dolgozzak.

Itt még mindig nem felmondtál, hanem feltettél egy kérdést. Tehát nem végletekben kell gondolkodni, hanem ismerni a saját tempónkat, azt, hogy mit bírunk el az élethelyzetünkben, vagy az érzelmeinkben, és aszerint a saját tempónk szerint haladni.

Ez szerintem nagyon fontos, mert nincsenek gyors sikerek. És nem is kell a gyors sikerekre törekednünk, mert nem azt fogja hozni, sem a boldogságot, meg a szakmaiságot semmiképpen.

Bea: Erről mesélnél egy kicsit? Mert azt gondolom, hogy ez nagyon érdekes gondolatmenet, hogy nem a gyors siker fogja a boldogságot hozni. Te hogy értelmezed a sikert? Mit jelent neked mondjuk egy vállalkozói siker? Sokan a pénzben mérik csak, és én azt gondolom, hogy csak a pénzben mérni nagyon egyoldalú megközelítés.

Kata: Ez szerintem nagyon változó. Tényleg van, aki azt mondja, hogy én akkor vagyok sikeres, hogyha nem tudom évente 30 százalékot, vagy 50 százalékot, vagy 70 százalékot növekszik a bevételem, és nő a csapatom, és van, aki ezt így méri. Van, aki azt mondja, hogy én akkor vagyok sikeres, hogyha meg tudok élni, tudok egy stabil életszínvonalat biztosítani saját magam vagy a családom számára úgy, hogy heti négy napot dolgozom és nem ötöt. Mert hogy nekem fontos az, hogy legyen idő a családomra, és van, aki azt mondja, hogy oké, nekem van egy életfeladatom, mert én mondjuk az önismeretnek azon a szintjén tartok, hogy most mondok egy példát.

Minél több emberrel beszélgetek, egyre több emberben látom mondjuk azt, hogy valamilyen segítő szakmát, vagy segítő feladatot szeretne elvégezni vagy csinálni. Meg kell nézni, hogy ez a küldetés akkor van-e annyira erős, hogy ezért akkor megtegye azt, amit ez megkövetel, mert ez nem egy áldozatok nélküli út.

Tehát az, hogy kinek mi a siker, azért azt sem árt az elején definiálni, meg ez is tud változni, tehát nem az van, hogy én most leülök, és akkor megszülöm, hogy nekem most ez a siker, hanem elindulok valahonnan, egyfajta siker definíciótól, és azért a vállalkozói lét, de ezt mondjuk biztos, hogy te is tapasztalod, mert rengeteg emberrel beszélsz, hogy az öndefiníciódat is megváltoztatja akár csak egy év, egyéni vállalkozás. Mert mondjuk, tapasztalsz annyifélét, találkozol annyi emberrel, érnek olyan impulzusok, ami miatt egy év múlva máshogy fogod definiálni a saját sikerélményedet.

Mindig a márkaépítéssel szoktam ebben párhuzamot hozni, hogyha mi saját magunkra is egy márkaként gondolunk, az nem úgy van, hogy mi kitaláljuk, hogy kik vagyunk, és akkor onnantól negyven évig csókolom, mindenki ehhez igazodjon, hanem folyamatosan változunk. Folyamatosan változik a környezetünk, folyamatosan változik az, amit saját magunkról gondolunk, és ahogyan élni szeretnénk, és ezt azt hiszem, hogy ennek a természetességét kell elfogadni és folyton újra és újragondolni, hogy mi a jó nekünk.

Bea: Abszolút, de nem árt ezzel már az elején tisztában lenni, hogy egyáltalán miért indulunk el vállalkozóként, mert hogyha akkor nem gondoljuk át, hogy mi jelenti majd nekünk a sikert, akkor azt gondolom, hogy nagyon könnyű elmenni egy olyan irányba, hogy nem oda érkezünk, ahova szerettünk volna. És néha a vállalkozó kicsit így háttérbe szorul, vagyis hogy hogy érzi magát igazából abban a vállalkozásban.

Kata: Igen, ha kizárólag anyagi megfontolásból szeretnénk vállalkozni, akkor az nagyon-nagyon hamar el tud vezetni egy túlhajszolt és kiégett állapothoz, ahol X év után ott találjuk magunkat, hogy már nem elég, több pénzem van, meg jobban megy a vállalkozásom, meg minden, de azért ez aztán egy olyan kiüresedéshez és kiégéshez vezet sok esetben, nem mindenkinél, de sok esetben, amivel aztán később kell szembenézni.

Tehát önmagában az, hogy érdemes társítani egyéb célokat is azért, hogy ahhoz, hogy vállalkozóvá váljunk, mit tudom én, szeretném önmagamat fejleszteni. Szeretném, hogyha meg tudnám állni egyedül a helyemet a világban. Szeretnék új emberekkel megismerkedni, és ehhez a vállalkozási ötletem egy jó eszköz, hogy kapcsolódjak és más emberekkel közösen tudjak gondolkodni. Tehát azért itt is a lehetőségeknek a tárháza végtelen.

Én mindig ahhoz megyek vissza, hogy megtalálni azt a formát, ez lehet egy tízperces csendben ülés, lehet az írás, lehet rengeteg minden, amiben én letisztázom saját magamban, hogy miért akarom ezt meglépni, mennyire kész mondjuk maga az ötlet, meg maga a vállalkozás, és mondjuk kik azok, akiket az első körben szívesen megkérdeznék arról, hogy mit gondolnak az ötletemről, vagy mit gondolnak arról, hogy én hol tartok ezen az úton.

Röviden összefoglalva azt hiszem, három ilyen fontos pillér van, hogyha listákat kell összerakni. Ez az önismeretnek a fejlesztése, és az, hogy tisztában legyek azzal, hogy én ki vagyok vele, mit szeretnék. A kapcsolódás másokhoz, és az erről való nyitás és beszélgetés, és hát a tanulásnak bármilyen formája, ami ahhoz hozzásegít, hogy az én ötletem kiforrjon, vagy az én vállalkozásom elinduljon.

Bea: Kezdeti félelmek kezelésére tudnál nekünk végezetül néhány tippet, praktikus tanácsot adni, hogy mégis hogyan kezeljük ezeket a kezdeti bizonytalanságokat, félelmeket?

Kata: Szerintem az első lépés az az, hogy fogadjuk el, hogy a félelem természetes. Ez ott van mindannyiunkban. Pont most részt veszek egy diákoknak szóló mentorprogramban mentorként. Volt egy alkalom, ahol egy óra leforgása alatt húsz diákkal beszélgettem, és mindenki elmondta, hogy pályaválasztás előtt áll, meg még nem dolgoztak egyáltalán, és hogy milyen félelmekkel küzdenek. És tudod, hogy mi volt az érdekes? Hogy azok a félelmek, amiket megfogalmaztak, azokat a mai napig meg tudom találni saját magamban. Tíz meg tizenöt év tapasztalat, meg rengeteg vállalkozói fórum és beszélgetés után,  ezek a félelmek, ezek ott vannak, csak megtanuljuk őket jobban kezelni, vagy más típusú félelmek jelennek meg.

De a természetes velejárója, és a félelem maga egy jó eszköz arra, hogy merre kell lépnem. Mert ha valamitől félek, akkor dolgom van vele. És hogyha ezt elfogadom, és elkezdek arra nyitottan figyelni, hogy kik mozognak hasonló témában, kikkel kezdhetek el beszélgetni, milyen olyan szakmai fórumok vannak, ahol akár olvasva, akár online, offline rendezvényekre eljárva tudok tanulni, tapasztalni, tehát ez a nyitás.

Tehát, hogy merj nyitni és lerakni azt, amit talán szégyenérzetnek tudnék megfogalmazni, hogy én nem tudok semmit, én hülye vagyok, engem hülyének fognak nézni, le fogok bukni, hogy én nem is lennék jó vállalkozó. Ezek mind olyan félelmek, hogyha végighallgatunk három másik embernek a történetét, akkor egyszerűen feloldódnak, mint egy pezsgőtabletta, mert kiderül, hogy ő is félt, amikor elindul.

Úgyhogy talán ez a fajta kapcsolódás a második ilyen tipp, az önismeret fejlesztés, amiről beszéltünk, tehát ennek bármilyen formája, és a tanulás. Ha tudom azt, hogy mik a jó készségeim, kompetenciáim, akkor azt elkezdeni fejleszteni még. Stabilizálni, erősíteni.

Bea: Mikor van szerinted az a pont, ameddig érdemes elméletben tanulni, és amikor viszont már bele kell vágni, és a gyakorlatban lehet a legtöbbet tanulni? Én azt szoktam mondani, hogy nem érdemes túltanulni magunkat, mert gyakorlatban tudunk a legtöbbet fejleszteni saját magunkon. Van-e ilyen pont szerinted?

Kata: Szerintem a halogatás nagymesterei azok, akik évekig tudnak valamit tervezni, és még mindig tervezi, és még mindig tökéletesíti, de nem meri megtenni az első lépést, és erre mindig van valami magyarázat, hogy még nincs itt az ideje, még szerintem nem vagyok elég biztos ebben. Ez nagyjából, mint egy diplomadolgozatnak a megírása. Sose lesz kész. Azért mondom, becsukod és leadod.

Ugyanez a helyzet azzal, hogy az első lépést megtenni most kell. Nem jövő héten, meg holnap. Most. Nem azt kell, hogy kiugorj, és azonnal elkezdj vállalkozni és mondj fel, hanem megtenni az első lépést. Mindenképp most. És persze aztán lesznek olyan pontok, amikor újra tanulni kell, meg újra elméletibb módon kell megközelíteni, tervezni kell, stratégiát kell gyártani, de az elinduláshoz a lépések megtétele, vagy a kezdőlépés megtétele az többet hozzáad, mint az évekig tartó tervezgetés.

Bea: Az az üzleti modell, amit én követek, hogy egy bloggal indulunk, és egy blogra ráépítve nagyon sokféle módon tudunk az interneten pénzt keresni. Itt valóban azt gondolom, hogy könnyű megtenni az első lépést, hiszen 20 ezer forintból el lehet indítani egy blogot, úgy, hogy már ugye e-mail marketing szoftvert is kapcsoltunk a rendszerünkhöz.

Te a te területeden mit szoktál javasolni, hogy mi lehet egy ilyen első lépés? Gondolom, nem az, hogy rögtön építsen fel valaki egy éttermet, és nyissa meg. Hogy lehet például a te területeden kicsiben elindulni? Van ilyen?

Kata: Ha a gasztrovállalkozásokat nézem, hogyha valaki azt mondja, hogy én minden vágyam egy cuki cukrászdának vagy kávézónak a nyitása, akkor az első lépés az az, hogy át kell gondolnom, hogy nekem az a koncepció, meg az a tudás, ami a birtokomban van, ehhez az elég stabil-e. Mondjuk, ez egy eléggé komplex iparág, úgyhogy itt a HACCP-től kezdve a termékeknek az előállításán, beszerzésén túl azért ez egy összetettebb dolog, mint mondjuk elindulni egy bloggal, vagy egy ilyen típusú online vállalkozással, mert ennek nagyobb a befektetési igénye.

Azért ez egy ennél jóval komolyabb döntés, de ha mondjuk, a másik kalapon belül nézem ezt a kérdést, hogy vannak olyan független kommunikációs szakemberek, akikkel ma együtt dolgozom, ott az első lépés az egészen egyszerűen akár egy e-mail megírása. Írok ennek az ismerősömnek, tudom, hogy van egy ilyen típusú cége, megkérdezem, hogy kellene-e neki a segítségem. Tehát itt is csak az, hogy nyitok egy ajtót. És hogyha ott dolgom van, akkor biztos, hogy a következő lépés azonnal meg fog érkezni.

Bea: A te területeden is van lehetőség arra, hogy valaki először kipróbálja magát?

Kata: Szerintem mindenhol lehet. Van mindenhol lehetőség, csak meg kell találni azt a felet, aki ebben partner. Én azt tapasztalom, hogyha nekünk van egy célunk és teszünk érte, akkor meg fogunk lepődni, hány nyitott gondolkodású emberrel találkozunk. Tehát ez is, olyan, hogy hadd ne akarjam én eldönteni, hogy ő hogyan gondolkozik. Kérdezzem meg, mit veszíthet? És lehet, hogy beválogat egy ingyen munkába, valami szövegíróként mondjuk, én elkezdek neki valamit megírni, és a legrosszabb, ami történhet, az az, hogy kiderül, hogy nem ilyen típusú szövegeket írok jól, és akkor megyek más irányba, vagy kiderül az, hogy baromi jól működünk együtt, és neki pont erre volt szüksége, és holnaptól neki dolgozom.

Bea: Tehát egy első lépést, ha megteszünk, akkor adja magát a következő utána.

Kata: Igen.

Bea: Jó, azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó zárszó. Nagyon szépen köszönöm neked, Kata, hogy itt voltál ma velünk, és megosztottad velünk a kezdeti félelmekkel kapcsolatos tapasztalataidat! Köszönöm szépen, hogy itt voltál.

Kata: Köszönöm!