fbpx

Hogyan lettem multialkalmazottból coworking és oktatási központ tulajdonos?

54 Shares
Üdvözöllek a Különleges Életstílusok Sorozatban, ahol olyan inspiráló emberekkel szeretnélek megismertetni, akik leporolták a majdnem elfeledett álmaikat,  és megvalósították, vagy jó úton vannak az Álom Életstílusuk megvalósítása felé.

 

Ebben a részben Tóth Zoltánt szeretném bemutatni, aki 12 évig lépegetett előre a nagyvállalati karrierlétrán, majd szabadságvágya miatt elindult vállalkozóként. A kezdeti mélypontok ellenére példaértékű kitartással néhány év alatt több sikeres vállalkozást is felépített. Mottója: Találd meg, hogy miben vagy jó, és kezdd el kicsiben, napi 20 perccel!

 

Mesélj egy kicsit a kezdetekről!

Alkalmazott családban nőttem fel, és gyerekként annyit tudtam, hogy olyan szakmát és életmódot szeretnék, ahol világot láthatok. A középiskolában elkezdtem informatikát tanulni és programozónak készültem.

Aztán valahogy jött egy lehetőség, és egy nagyvállalatnál helyezkedtem el. Gondoltam, keresek egy kis pénzt, megerősödöm egy kicsit, mégis csak kell a stabilitás, mielőtt továbbtanulok. Először ilyen telefonos kisasszonynak vettek fel. Akkor nagyon mentek a call centerek, lehetett pénzt keresni vele, gondoltam, ez jó lesz kiegészítőnek. Persze a nagyvállalat beszippantott.

Nem panaszkodom, mert lehetett szépen lépegetni évenként a ranglétrán. Először mentor, majd tréner lett belőlem, aztán dolgoztam a sales-en. Ott lettem szakértő, majd középvezető. Az előrelépés nyilván mindig jobb fizetést is jelentett.

Mi zavart az alkalmazotti életformában a leginkább?

Nekem két dolog jelentette a szűk keresztmetszet: az évi 4-5 hét szabadság és hogy mindent meg kellett kérdezni. Ráadásul egyre nehezebben lehetett elmenni szabadságra, általában akkor, amikor a főnök mondta.

Egy idő után úgy voltam vele, hogy jó a pénz, az egzisztencia, a kajajegy, a bérlet, meg a céges autó, viszont egyre szűkebb lett a mozgásterem, és az életem gyakorlatilag a vállalatról meg a munkáról szól. Mert mi van, ha valami miatt nem akarok egy napot bemenni dolgozni? Mert beteg vagyok, nem tudtam kialudni magam, vagy most éppen arra van szükségem, hogy egy szerdai napon elmenjek egyet kirándulni?  Akkor ezt nem tehettem meg, mert kötelező 8 óra 00-kor bent lennem.

Nehéz volt már ezt is elviselnem, és szakmailag is úgy éreztem, hogy be vagyok korlátozva. Szárnyaltak a gondolataim, egy csomó ötletem lett volna, hogy hogyan lehetne fejleszteni a területemet, de ott nem volt igazán táptalaja ennek. A 8. évben azt éreztem, hogy amit lehetett, kihoztam a cégből meg ebből a munkakörből.

Persze mehettem volna még feljebb a ranglétrán, de akkor is alkalmazott lennék. Lehet, hogy kapnék több millió Ft-ot havonta, és akkor nem Balatonszepezdre mennék nyaralni, hanem mondjuk Balira egy százcsillagos szállodába. De akkor is csak egy vagy két hetet lehetek Balin, mert vissza kell jönnöm és nyomni tovább egész évben. Egy idő után már úgy voltam vele, ha éhen pusztulok, akkor is megpróbálok valami sajátot csinálni.

Szóval egyrészt a szabadságvágyam vezetett oda, hogy vállalkozó legyek, másrészt szerettem volna kipróbálni, hogy képes vagyok-e valami többre, önállóan talpon maradni és felépíteni egy céget.

Könnyű volt meghozni ezt a döntést?

Az a nagyvállalati kultúra, amiben én 19 éves koromtól 12 éven át szocializálódtam, nem igazán építette az önbizalmamat. Valahogy mindig azt éreztették, hogy te egy pici pont vagy, örülj neki, hogy eddig eljutottál. Soha nem éreztem, hogy hinnének bennem, vagy arra bátorítanának, hogy hozzam ki magamból a maximumot.

Viszont nagyon benne volt a kultúrában, hogy ebből a biztonságos környezetből el ne merjél menni, mert a nagyvilágban farkastörvények uralkodnak, szét fognak tépni, éhen fogsz pusztulni. Emiatt nem is volt könnyű, mert tele voltam ezekkel a félelmekkel.

Mi segített, hogy végül meghoztad a döntést?

Több dolog összeért. A cégnél leépítések és átszervezések voltak már évek óta. És pont az a biztonság, amit egy ilyen cég adott volna, illúzió lett. Minden hónapban, évben ott volt a para, hogy belekerülök-e a leépítésbe.  Volt egy lehetőség, ahol önként lehetett jelentkezni egy leépítésbe, és így jó feltételekkel és végkielégítéssel el tudtam jönni.

Nem sokkal előtte vettem egy lakást, svájci frankos hitel volt rajta. Hirtelen irdatlan nagy törlesztéseket kellett rá fizetnem, így csak óvatosan tudtam ugrálni. Szerencsére még munka mellett elkezdtem a saját vállalkozásomat és egy civil szervezetet is építeni. Voltak jelek, hogy a nagyvállalat, ahonnan eljöttem, támogatni fogja a szervezetet.

Nem úgy jöttem el, hogy lesz, ahogy lesz, hanem amennyire tudtam, előkészítettem a terepet saját magamnak. Bár nem volt még szerződés, nem voltak még megrendelések, nem volt benne pénz, de a vállalkozásom állt már úgy, hogy látszott, nagy eséllyel nem fogok éhen halni.

És volt még egy apróság: minden évben újra kellett pályáznom a saját pozíciómra, az alattam dolgozó beosztottaimmal együtt. Ez nagyon megalázó volt. Rendesen végig kellett csinálni egy stressz interjút és teszteket, hogy vezető maradjak. Ezek előtt mindig volt egy nagyon stresszes hónap, az interjú napján pedig a beosztottaimmal együtt ültem kint a folyosón. Ha ők jobban teljesítenek nálam, akkor engem visszaminősítenek, és valamelyik beosztottam lesz a főnököm. Ez nem éreztem a megbecsülés jelének.

A döntésem előtt 2 hónapig nem aludtam, mert nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést. Ott volt egy tizenvalahány milliós lakáshitel a nyakamban, meg ott volt a párom, én meg belemegyek a semmibe. De egy nap összeálltak a dolgok. Lementem a Dunapartra, üvöltöttem egy nagyot, felhívtam a főnökömet, és mondtam neki, hogy holnap megyek, de azért, hogy a papírokat írjuk alá a kilépésemről.

Hogy indult 12 év alkalmazotti lét után az új életed?

Nagyon jól. Az első hónapban szusszantam egy kicsit. A második hónapban viszont szinte forintra a dupláját tudtam hazavinni, mint amit alkalmazottként kerestem. És sokkal jobb körülmények között, saját irodában, nyugiban. Azt azért hozzá kell tennem, hogy jó feltételekkel tudtam eljönni a cégtől, sőt, a civil kezdeményezésemet még támogatta is a vállalat. Ez a jó kezdés megnyugtatott.

Közben elkezdtem csinálni a vállalkozásomat, ami nagyvállalati CSR projektekkel és digitális képzésekkel foglalkozott. Ezt az első vállalkozásomat fel tudtam vinni kb. 200 milliós bevételig, viszont nagyon közel vittem a csődhöz 3 év alatt.

Túl sok pénz jött be, amit nem tudtam kezelni, mert nem voltam felkészülve ilyen gyors növekedésre. Hirtelen lett 12 alkalmazottam, kezdtek nagyvállalatok folyamatosan keresni. Elkezdett dőlni a pénz, de a felelősség is óriási lett. Én meg még multis alkalmazotti fejjel ültem ott, nem mint vállalkozó. Úgy akartam irányítani mindent, mint egy multinál, közben egyáltalán nem úgy kell.

Szakmailag sem volt teljes, amit csináltunk, és a kollégákkal is sok volt a konfliktusom. A 3. év végén már éreztem, hogy nem szeretem, amit csinálok. Sokkal jobban kerestem, mint korábban alkalmazottként, de nem bírtam lelkileg sem és szakmailag sem. Össze is omlott az egész, mint egy kártyavár.

A tesóm mondta előtte, hogy Zoli, gondold át, hogy mi a jobb: ha szívinfarktusban összeesel az Audid előtt, vagy ha boldogan élsz. És akkor nagyon elgondolkoztam, hogy mi a fontos nekem. Az álmokból azért pár megvalósult. Elmentem például Balira nyaralni. Emlékszem, ahogy álltam egy vízesés alatt, és azt kellett volna éreznem, hogy milyen szuper, hogy itt vagyok. Helyette pedig stresszesebb voltam, mint alkalmazottként valaha.

Miután hazamentem, elküldtem az összes emberemet. Megtartottam ugyanazt a céget, de teljesen újragondoltam az egészet. Elkezdtem arra fókuszálni, hogy amit létrehozunk az emberek számára, az nagyon magas minőségű legyen. Persze, a háttérben megmaradt az üzleti szemlélet, viszont sokkal jobban figyeltem arra, hogy miért csinálom ezt az egészet, mi a missziója, és hogy lehet ezt a legjobban csinálni.

Végül miben találtad meg önmagad?

Újrahúztam a cégemet, a webfejlesztő ügynökséget , és akkor alapítottuk meg az UP academy-t és a UP centert. És azóta nagyon tartom magam ahhoz, hogy az első, hogy szeressem, amit csinálok, és jól érezzem magam benne. Persze, fontos hogy legyen üzletileg is sikeres, de az ügyfél, a termék és a minőség lett az elsődleges szempont.

Azért hozzá kell tennem, hogy ennek az volt az ára, hogy 2,5 évig egy büdös forintot nem vittem haza, sőt, minden pénzemet beleraktam ebbe a központba. Konkrétan eladtam a lakásomat, kivettem az összes pénzt a bankból, és azt mondtam, hogy all-in, kezdjük nulláról. Az volt a mottóm, hogy ha egyetlen embernek is segítek ezzel, akkor már megérte.

2,5 évig nem is nagyon tudtam, de nem is akartam kivenni pénzt, mert egy nagyobb dolgot szerettem volna építeni, és annak lassabb a felfutása. Az első évben még röhögtem ezen. Nem számított, hogy nem volt osztalékom. Volt tartalékom, elvoltam belőle. A második év már nem volt ennyire kényelmes, mert fogytak a tartalékok. Elkezdett jönni a kérdés, hogy jó-e egyáltalán az irány, és mi van, ha nem. Akkor visszamegyek majd dolgozni valami céghez? Ezt nem nagyon akartam.

Az utolsó 6 hónap már nagyon nyomott, de egyszer csak átfordult. És akkor sem úgy, hogy bejött százmillió, hanem azt mondtam, hogy akkor vegyünk ki 50 ezer Ft-ot. Azért vettem ki, hogy legalább meg tudjam fogni. Le is vagyok fotózva, ahogy fogok 5 db tízezrest, hogy igen, 2,5 év után felvettem 50 ezer forintnyi osztalékot! Utána fel tudtam venni 120 ezret, 150-et, 200-at, 300-at… Ilyenkor nyilván az első cél az, hogy legyen miből kenyeret venni, utána pedig visszatermelni azt, amit elvettem otthonról.

Szóval volt egy nagyon kemény 2, 5 évem, az utóbbi 1 évben pedig már veszek ki osztalékot. Most már kezdek megnyugodni, és azt érzem, hogy megérte ez az egész.

Mit tanácsolnál annak, aki szintén váltana alkalmazottból vállalkozóvá?

Érdemes először megnézni, hogy miben vagyok jó, tehetséges, mit szeretek alapból csinálni. Ha olyan vállalkozást kezd el az ember, amiben csak a pénzt látja, de igazából nem szeretni csinálni, lehet, hogy sikeres lesz benne, de tízszer nehezebb az egész. Én is többször próbálkoztam mindenfélével. Például külföldről hoztam be biciklis ruhákat, alkatrészeket, és eladtam itthon webshop felületeken. De nem volt sikeres, csak reklamáció volt, mert az egész teher volt számomra. Le is álltam vele.

Csak a huszonvalahányadik dolog után ültem le, hogy józan paraszti ésszel végiggondoljam, hogy mit szerettem gyerekkoromban csinálni. Mindig imádtam a tech kütyüket. És imádtam gyerekeket korrepetálni, tanítani. De soha nem gondoltam végig, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni. Szeretek még jönni-menni, üzleteket kötni. Azt mondják, hogy képes vagyok összefogni, vezetni, motiválni embereket.

Ezeket, mint felhőpamacsokat feldobtam a fejem fölé, mert logikusnak tűnt, hogy akkor ezekből próbálok majd valamit összehozni. És egyszer csak villanásszerűen jött, hogy de hülye vagyok, akkor miért nem kezdek el tanítani. Ez lett az egyik irány.

A másik, hogy szeretem az IT dolgokat, szóval abba az irányba is el lehetne mozdulni. Utána már szinte magától jött, hogy a tehetségemből, a képességeimből és a vágyott dolgokból összefésülve kb. milyen üzletet lehetne építeni. Majd egyszer csak megjött a végleges ötlet, hogy akkor csinálok egy digitális iskolát és elkezdek web fejlesztéssel foglalkozni, mert ez a kettő vonz. Innen már csak el kellett kezdeni csinálni.

Ha megvan az ötlet, hogyan érdemes elindulni?

Az tényleg igaz, hogy ha valaki mögött nincs egy biztos anyagi háttér, akkor nem szabad otthagyni mindent, és beleugrani a semmibe, mert ez óriási kockázat. Viszont munka mellett el lehet kezdeni építkezni. Hiába van valakinek családja, akkor is meg lehet csinálni. Van a környezetemben egy 4 gyerekes egyedülálló családanya. 2 műszakban dolgozik és mellette szépen piciben rakja össze a saját vállalkozását. Ha kell, akkor éjszaka dolgozik rajta.

Nekem is nehéz volt napi 12 óra munka után csinálni a saját üzletemet. Az volt a szabályom, hogy napi 20 perc. De ha esik az eső, ha az HBO-n bármi megy, ha ázik a plafonom, akkor is napi 20 perc. Ebből sokszor lett 1 óra, vagy 1 óra 40 perc, de gyakran csak pont 20 perc. Úgy képzeltem az egészet, mint egy lego kastélyt, ahol minden nap egy pici kockát a helyére rakok.

20 perc nem sok. Viszont durva, hogy, ha jó vagy abban, amit csinálsz, a 20 percekből csodákat lehet csinálni. Nálam pár hónap alatt a 20 percekből összeállt egy tananyag. Utána megszületett a terv, hogy ezt hogyan oktatjuk majd. És 1,5 év alatt eljutottam odáig, hogy összeraktam egy működő rendszert.

Szóval azt mondanám annak, aki vacillál, hogy nézze meg, hogy miben jó és kezdje el piciben, napi 20 perccel.

Hogyan tovább? Mik a terveid?

Van ugye az UP center és az UP academy, ahol elég komoly a vízióm. Szeretném, ha Magyarország minden megyeszékhelyén lenne egy ilyen coworking irodával összekötött oktatási központ.

Az UP academy oktatásai pedig nagyrészt online felületekre fognak átkerülni. Itt egy nagy cél, hogy minden magyar diák, aki szeretne valami modern szakmát tanulni, vagy el szeretne indulni vállalkozóként, a mi felületünkön magas szintig teljesen ingyenesen igénybe tudja venni a képzéseket.

Vagyis ha Nyíregyháza mellett egy kis faluban él egy gyerek, akkor helytől függetlenül egy notebook-kal és internettel ki tudja képezni magát egy olyan szakmára, hogy utána az életben többet ne legyen problémája a munkakereséssel.

A webfejlesztő cégemnél pedig, ahol eddig főleg kisvállalkozó ügyfeleket szolgáltunk ki, elértünk egy olyan szakmai színvonalat, hogy nagyvállalati ügyfeleket is szeretnénk kiszolgálni.

Hogy érzed magad vállalkozóként az alkalmazotti életedhez képest?

Erre egy érdekes dologgal válaszolnék. Minden évben egyszer van egy visszatérő álmom. Ülök bent a munkahelyemen az irodában, és arról beszélünk, hogy mik most az elvárások, mi a KPI, és azt érzem, hogy nagyon rosszul vagyok és egyetlen percet sem birok ki ott tovább. El akarok jönni, amilyen gyorsan csak lehet. És akkor felébredek.

Ilyenkor rájövök, hogy a vállalkozói bizonytalansággal járó stressz összehasonlíthatatlanul jobb, mint az a stressz, amit ott kaptam. Érdekes, hogy ez a rémálom még mindig kísért, pedig lassan 6 éve, hogy vállalkozó vagyok.

Az Alkalmazottból vállalkozó nevű facebook csoportban ismertelek meg, aminek az alapítója vagy.  Honnan jött a csoport ötlete?

 Az én szememben azok, akik alkalmazottból lettek vállalkozók, kicsit mások, mint akik világ életükben vállalkozók voltak. Nem akarok általánosítani, de nekem úgy tűnik, mintha több alázat lenne bennük, talán mert megéltek egy nagyon különleges pillanatot. Aki alkalmazott volt, az megtapasztalt egy bizonyos biztonságot, és mégis képes volt ezt feladni, hogy megvalósítson egy álmot, vagy kipróbálja magát. Mivel ezt én is átéltem, tudom, hogy ez mekkora erőpróba és mekkora bátorság kell hozzá.

Arra gondoltam, hogy jó lenne ezeket az embereket egy kicsit összefogni és megosztani ezt a fantasztikus élményt, örömöt és bánatot, ezért hoztam létre ezt a közösséget.

Merültek fel érdekes hasonló tapasztalatok a csoportban a vállalkozóvá válás útján? Valami jellemző nehézség?

Igen, érdekes dolog például, hogy hogyan reagál a család a döntésedre. Az én családom nagyon támogató, és szeretetteli, de amikor felmondtam, mindenki halálra aggódta magát. Mi lesz, ha csődbe megyek? Mindenki alkalmazott a családunkban, és nem tudtak igazán támogatni. A facebook csoportban is voltak hasonló tapasztalatok.

A családom részéről gyakori a kérdés, hogy mikor lesz rendes munkád. Hiába mondom el, hogy én minden nap dolgozom, sőt, van, amikor 12-14-16 órát is. És fizetésem is van, bár lehet, hogy nem havonta, hanem félévente – évente veszem ki. Most, 6 év után kezdik elfogadni, hogy nekem az a munkám, hogy vállalkozó vagyok. Kezdenek büszkék lenni rám. Egyrészt a kitartásomért, másrészt már látszanak az eredmények, és lassan elhiszik, hogy így is meg lehet élni.

3 év után egyszer az édesapám azt mondta, hogy akkor értette meg, hogy én ezt nem is pénzért csinálom, hanem a szabadságomért küzdök. Érdekes, hogy nekem is akkor tisztult le a fejemben, hogy ha fele annyit keresnék, mint alkalmazottként, de abból pont kijönnék, akkor is ezt az életmódot választanám.

Mert az a szabadság, hogy én döntök minden egyes napomról, akkora élmény, hogy azt nem lehet pénzzel kompenzálni.

 

Olvasd el ezeket a kapcsolódó bejegyzéseket is:

Miért volt nehéz otthagyni a multis karriert és elindulni vállalkozóként? Interjú Rajna-Orbán Teodórával

Hogyan cseréltem le a multis állásomat 10 weboldalra? Interjú Kerekesi Évával

Merre keressünk ma vállalkozási ötleteket? Interjú Németh Gáborral

Hogyan csinálj a hobbidből sikeres vállalkozást? Interjú Gere Tamással

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.