Miért van az, hogy hasonló körülmények között felnövő 2 ember közül az egyik sikert sikerre halmoz, míg a másik folyton akadályokba ütközik? Vagy meg sem próbál egyről kettőre jutni?
Ennek az oka, hogy a siker kulcsa valójában nem a körülményeinkben keresendő, hanem abban, ami a fejünkben van. És itt nem csak a szakmai tudásra gondolok – 2 ugyanolyan végzettségű ember élete között is óriási különbség lehet.
Sokkal inkább a gondolkodásmódunkon múlnak a sikereink – például azon, ahogy saját magunkról, a pénzről, a sikerről, az életről vélekedünk.
A gondolkodásmódunk szerencsére nincs kőbe vésve, és bármikor elkezdhetjük megváltoztatni. A fejlesztésére nagyszerű módszerek léteznek. Az első lépések megtételéhez még iskolákra sem lesz feltétlenül szükségünk. A gondolkodásmódunkat ugyanis nagyszerűen tudjuk saját magunk is építeni – önfejlesztés útján.
Az önfejlesztés egyik legnagyszerűbb eszköze a könyv.
Nekem az olvasás a kedvenc önfejlesztési módszerem. Folyamatosan bővül a könyvtáram annak ellenére is, hogy valójában kevés időm van olvasni. Mivel a kicsi, élhető otthon híve vagyok, elsősorban e-könyveket olvasok, viszont szokásommá tettem, hogy olvasás közben jegyzetelek. Így később már csak a jegyzeteimet kell újra átolvasni.
Miért érdemes rendszeresen olvasni?
A könyvek képesek nekünk egy másik világot megmutatni, inspirálni, feltölteni. Fejlesztik a gondolkodásmódunkat, a világnézetünket, miközben értékes tudást adnak át. Úgy működnek, akár egy valódi mentor, aki bármikor a rendelkezésedre áll. Könyvek útján ráadásul határoktól függetlenül a világ legjobbjaitól tanulhatsz.
Valójában minden könyvtől egy kicsit más emberré válunk. Bennem pl. egy könyv hatására született meg az elhatározás, hogy búcsút mondjak a taposómalomnak.
Hogyan találj időt az olvasásra?
Felmerülhet benned a kérdés, hogy mikor olvass, ha már így is alig jut időd bármire.
3 tippem van számodra:
- Mivel a TV nézés semmivel nem visz közelebb a céljaimhoz, én több, mint 15 éve nem nézek TV-t. Egyáltalán nem hiányzik, mivel helyette olvasok. Cseréld le te is a TV nézést könyvekre!
- Kelj fel reggel egy kicsit hamarabb, és kezdd a napot 15-20 perc olvasással!
- Csatlakozz a Tudástár Klubhoz, ahol a leghasznosabb önfejlesztő és üzleti könyveket rövidített formában kapod meg írott és hallgatható formában is. Így kevesebb idő alatt több könyvet tudsz „elfogyasztani”, vagy akár más tevékenységekkel is kombinálhatod az önfejlesztést (futás, főzés, utazás…)
Mit olvass?
Korábban írtam már azokról a könyvekről, melyeket én különösen hasznosnak találtam pénzügyi illetve vállalkozási témában.
Ebben a bejegyzésben most 9 új könyvet szeretnék ajánlani 3 témakörben. Ezeket vagy mostanában olvastam, vagy még ebben az évben be szeretném fejezni őket. Tarts velem, bővítsd az olvasólistádat, fejleszd a tudásod és gondolkodásmódod!
Önismeret
Az Élj többet! Facebook csoportunkban önismeret témában indítottam egy „ Októberi kihívást”. A fő feladat: a következő 3 önismereti könyv egyikének az elolvasása. Az első 2 könyv Berényi Irén karrier és life coach ajánlása, a 3. az én egyik kedvencem. Ha van kedved, még akár a kihíváshoz is csatlakozhatsz!
- Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés – Hogyan építhetsz megingathatatlan önbizalmat mentális állóképességed fejlesztésével
Felmérések szerint a magyarok harmada kilátástalannak látja a jövőt és csendes reménytelenségben éli életét. A probléma az önbizalomhiány. A könyv segítségével nagyobb önbizalomra tehetsz szert, egészséges énképet tudsz kialakítani, javíthatsz a hozzáállásodon, megtanulsz célokat kitűzni. Ezeknek az elveknek az alkalmazásával sikeresebb, eredményesebb és boldogabb emberré válhatsz.
- Thomas Erikson – Idiótákkal körülvéve
Az Idiótákkal körülvéve egy szórakoztató, olvasmányos és mindenekelőtt rendkívül hasznos útmutató mai világunk és embertársaink megértéséhez. A mindennapos konfliktusok egyik leggyakoribb oka ugyanis a rossz kommunikáció. A könyv elolvasása után kevesebb lesz körülötted az idióta.
- Ken Robinson: Elemedben vagy?
A könyv segítségével nagyobb önismeretre tehetsz szert és felfedezheted a rejtett képességeidet!
A szerző a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások szakértője. A könyvéből inspiráló történeteket ismerhetsz meg olyan emberekről, akiknek sikert és hírnevet hozott alkotó elemük megtalálása. Ilyen történet pl. David Oligvy-é, aki skóciai tűzhelyárusból lett a reklámszakma atyja, vagy azé a férfié, aki feladta informatikusi karrierjét, hogy szenvedélyének, a bűvészetnek hódoljon. A történetek szereplőinek természet adta tehetsége és kreativitása összhangban áll azzal, amiért lelkesedni tudnak, és mindezeket személyes céljaik szolgálatába állították. A könyv megmutatja az önmegvalósítás felé vezető utat.
Marketing
Korábban ajánlottam már néhány hasznos vállalkozás és marketing témájú könyvet ebben a bejegyzésben:
15 könyv leendő online vállalkozóknak, amit érdemes többször is elolvasni
Most 3 marketing témájú könyvet javasolnék. Ezeket a közelmúltban olvastam először vagy sokadszorra.
- Seth Godin: Na, ez már marketing
Ebben a könyvben minden benne arról, hogy mi működik ma a legjobban, mint marketing. Ez segíteni fog abban, hogy arra fókuszálhass a vállalkozásod építése során, ami valóban számít, ha több vevőt vagy nyereséget szeretnél. Ezt a könyvet érdemes elolvasni most, és utána évente újraolvasni. Korábban ajánlottam már a könyvet angolul, de szerencsére ez magyarul is megjelent.
- Pat Flynn: Superfans
Pat Flynn több millió dolláros online üzletet épített fel 0-ról egy blog és podcast csatorna segítségével. A fő üzenetei nagyon összecsengnek a Seth Godin könyvével, viszont ő teljesen gyakorlati szempontból írja le, hogy pontosan mit csinált, amivel elérte a sikereit. A könyv angol nyelven érhető el az Amazonon.
- Jeff Walker: Launch
Ez viszont egy hamisítatlan gyakorlati kézikönyv: egy lépésről lépésre recept ahhoz, hogy úgy tudj érdeklődőket gyűjteni az interneten és úgy tudj nekik beszélni a termékedről, hogy a végén szinte kérjék a termékedet. Jeff Walker módszere méregdrága képzésként is elérhető, viszont a könyvben szerintem minden benne van, amit tudnod kell a módszer sikeres alkalmazásához. A könyv angol nyelven érhető el az Amazonon.
Pénzügy
A korábban ajánlott pénzügyi könyvek leginkább a pénzről, a pénzkeresésről, a helyes pénzkezelésről szóltak.
9 könyv a pénzről, ami megváltoztathatja az életedet
A következő hetekben belevetem magam az osztalékjövedelem témába, mivel szeretnék osztalékfizető részvények segítségével további passzív jövedelemforrásokat felépíteni. Ezért most 3 olyan könyvet ajánlok, amit én ebben a témában korábban vagy az elmúlt hetekben olvastam.
- Benjamin Graham: Az intelligens befektető
Nem a legkönnyebb olvasmány, de mielőtt bármilyen formában befektetnél, javaslom, hogy olvasd végig a könyvet. Az egész befektetés témára máshogy fogsz tekinteni a könyv elolvasása után.
- Sólyomi Dávid: Osztalékból szabadon
Dávid blogját régebb óta követem, viszont ha könnyen érthető, élvezetes formában szeretnél megismerkedni az osztalékjövedelem témával, ez a könyv nagyszerű kiindulópont.
- Lowell Miller: A létező legbiztosabb befektetés
Hasonlóan az előzőhöz, ez egy kezdők számára is könnyen feldolgozható könyv, talán a részletes diagrammok miatt már egy második szint.
Hogyan bővítheted még az olvasólistádat?
Nagyszerű lehetőségnek tartom a korábban említett Tudástár Klubot, ami kifejezetten azoknak segít, akik önfejlesztéssel szeretnék a gondolkodásmódjukat, tudásukat fejleszteni. A klubtagok a világ leghasznosabb üzleti, szakmai és szemléletfejlesztő könyveihez kapnak hozzáférést rövidített összefoglaló formájában. Így 1 könyvet akár 1 óra alatt is elolvashatsz, a kínálat pedig havonta bővül. A klubtagsághoz még sok más önfejlesztési lehetőség is kapcsolódik (pl. videóképzések üzleti témákban, klubtalálkozók, mentorprogram stb).
Olvasd el ezeket a bejegyzéseket is:
Hogyan képezd magad gyorsabban, vagy ha kevés időd van? Tippek a Tudástár Klub alapítójától
Tudástár Klub vélemény (és a 11 kedvenc könyvem a klubból)
Önképzés 1×1 – 15 tipp a hatékony önálló otthoni tanuláshoz