Kicsit több, mint egy éve indítottam el a blogomat, amire egy online vállalkozást szeretnék építeni.
Mára elég sok tapasztalatom gyűlt össze az elindulással kapcsolatban, ami másnak is hasznos lehet.
Ezért ebben a bejegyzésben megosztom azt a 13 leckét, amit ebből az első évből megtanultam, illetve hogy mit csinálnék máshogy mai fejjel.
Hogyan találtam rá az ötletemre?
Kezdjük azzal, miért is kezdtem el blogot írni.
Igazából nem terveztem, hogy online vállalkozásba kezdjek.
Úgy másfél évvel ezelőtt infokat kerestem az interneten a saját pénzügyeimmel kapcsolatban. Ekkor már több éve búcsút mondtam a multis taposómalomnak, és érdekeltek olyan befektetések, amik rendszeres jövedelmet biztosítanak.
Magyarul kevés jó anyagot találtam, angolul viszont rengeteg nagyon érdekes pénzügyi bloggal találkoztam, és ezek magukkal ragadtak.
Láttam, hogy ezek az emberek azt a szabadságot valósítják meg az internet segítségével, amit én pénzügyi befektetésekkel szerettem volna. Ráadásul sokszor elég egyszerű a módszer, ami használnak:
értékeket adnak másoknak azzal, hogy elmesélik, ők hogyan oldottak meg egy nehéz problémát, vagy megosztják, hogyan haladnak egy kitűzött cél felé.
Egyáltalán nem szakértők a témában, de ahogy rendszeresen írnak vagy beszélnek egy témáról, közben szakértővé is válnak a közönségük szemében.
Felmerült bennem, hogy miért nincs több ilyen blog magyar nyelven is? Mert igény biztosan lenne rá…
Szóval valójában az ötlet talált rám, én csak igent mondtam.
Lecke #1
Ha jobban körbenézel a sikeres blogok és online vállalkozások között, akkor látni fogod, hogy sok esetben az indulásnál az alapító nem volt szakértő a témájában. Viszont azzá vált, miközben a témával foglalkozott hónapokon, éveken keresztül.
Hogyan indultam el?
Tony Robbinstől származik ez a bölcs idézet:
Ha sikeres akarsz lenni, találj valakit, aki elérte már azt az eredményt, amit te szeretnél, másold le, amit ő csinál, és el fogod érni ugyanazt az eredményt.
Online és blog tapasztalat híján én pontosan ezt csináltam. Megnéztem, hogy mások mit és hogyan csinálnak.
Nekem kezdetben a makingsenseofcents.com blog segített a legtöbbet, amit Michelle Schroeder-Gardner indított el 10 éve. Michelle célja az volt, hogy minél előbb visszafizethesse a diákhitelét, és a blogján keresztül dokumentálta a haladását. 2,5 év után volt már annyi jövedelme a blogjából, hogy ott tudta hagyni a főállását. Férjével eladták a házukat, és egy lakóautóval kezdték el járni az USA-t. Ma egy jachton élnek.
Azt láttam, hogy az a szabad életstílus, amit elért, nekem is megfelelne (bár lakóautóra és jachtra nem vágyom).
A jövedelme nagy része affiliate jutalékből származik, van néhány saját online képzése, és szponzorált cikkeket ír. Szóval semmi olyat nem csinált vagy csinál, amit ne tudnék én is idővel megtanulni.
2018. januárban eldöntöttem, hogy belevágok ebbe az online kalandba. Megnéztem, hogy Michelle mit csinált az elindulásánál, és ezt használtam „mintának”:
Az induláshoz 3 dologra volt szükségem:
- Egy témára és egy saját sztorira. (a pénzügyi tudatosságról szóló sztorimat elolvashatod ebben a bejegyzésben)
- Egy WordPress weboldalra
- Egy email marketing szolgáltatóra az email lista építéshez
Lecke #2
Ahelyett, hogy magunk próbálnánk mindent kitalálni, érdemesebb megnézni, hogy másnál mi működik, és ezt használni modellként. Olyan valakit válassz, aki pontosan azt érte el, amit te is szeretnél.
Az első buktatók….
Elkezdtem WordPress fejlesztőt keresni, azzal, hogy egy valóban egyszerű, néhány menüpontból álló blog oldalt szeretnék. Itt rögtön megakadtam néhány hétre, mert…
- alig találtam fejlesztőt, a legtöbben nem vállalták. Az egyik ajánlatkérésemre 5 hét(!) elteltével kaptam választ.
- ugyanarra az egyszerű munkára 70 – 340 ezer forint között kaptam árajánlatot. Ez közel 5-szörös különbség, amit egyáltalán nem tudtam értelmezni.
- végül egy WordPress témájú Facebook csoportban segítettek. Kiválasztottam egy fejlesztőt, elkezdtünk együtt dolgozni. A munka felénél kapott egy fejlesztői állást, és többet nem hallottam róla.
Ez azért sokkoló élmény volt. Máris kb. márciusnál tartunk, és elment 2 hónapom.
Te mit csinálnál ilyenkor?
Én jobb híján nekiálltam saját magam megcsinálni az oldalamat. Tényleg nem vagyok egy informatikai tehetség, és először nehezen haladtam angol nyelvű YouTube videók segítségével. Végül találtam egy lépésről- lépésre képzést angolul, aminek a segítségével össze tudtam rakni az első weboldalamat.
Lecke #3
Minden megtanulható! Ha találsz WordPress fejlesztőt, az szuper! De ha nem, akkor saját magad is el tudod készíteni az weboldaladat az induláshoz.
„Keep it simple” elv
A “keep it simple” és az „indulj kicsiben” elvet próbáltam itt is alkalmazni.
Az oldalam megjelenéséhez egyszerű megoldásokat választottam, a logot illetve minden grafikát magam csináltam a Canva ingyenes szoftverrel.
Az oldal mögé viszont igyekeztem az elérhető legjobb szoftvereket, és hosszú távú, minőségi megoldásokat választani. Ezeket a szolgáltatókat ajánlom Neked is, mert egy jó választással valójában rengeteg időt lehet megspórolni:
Tárhely: webonic.hu
Email szolgáltató: convertkit.com
Sablon: mythemeshop.com
Ezekről az eszközökről részletesebben olvashatsz ezen az oldalon: Ajánlott eszközök
Ezt az elvet követve kb. 20 ezer forintból indítottam el az oldalamat, és néhány ezer forint havi költségem van vele. Amit megtakarítottam, azt a saját képzésemre fordítom.
Lecke #4
Egy online vállalkozást valójában minimális költséggel el lehet indítani. Érdemes viszont hosszú távra, minőségi szolgáltatókat választani, és a saját képzésünkbe befektetni.
Elindulás
2018 május környékén volt a GDPR bevezetése, rengeteg bizonytalansággal, emiatt jobbnak láttam kicsit várni az oldalam elindításával. Júniusban megoldódtak a GDPR kérdések, és júliusban el tudtam indítani az oldalamat.
Nekem, aki introvertált személyiség vagyok, nem volt könnyű kilépni a nyilvánosság elé egy személyes bloggal. Sokat segített viszont, hogy előtte létrehoztam az Élj többet Facebook csoportot, és ott már elkezdtem beszélgetni emberekkel. Így nem teljesen nulláról indítottam el az oldalamat.
Az első bejegyzéseim
Az első bejegyzéseim nem arattak túl nagy sikert. Ezek személytelenebb, elég tárgyilagos bejegyzések voltak a helyes pénzkezelésről.
Az első sikeresnek mondható posztom az volt, amikor tények helyett a saját történetemen keresztül meséltem el, hogy miért fontos, hogy a pénzügyeinket tudatosan irányítsuk.
Ezen kívül azok az interjúk lettek a legnépszerűbb első bejegyzéseim, ahol emberek a saját történetüket mesélik el a szabadságkeresésről.
Lecke #5
Emberek emberekkel tudnak a legjobban azonosulni, ezért a személyes történeteknek hatalmas erejük van.
Egy arc nélküli cég hirdetését már alig halljuk meg. Viszont ha egy hozzánk hasonló ember, akit ismerünk és kedvelünk, elmeséli a saját történetét, akkor odafigyelünk, sokszor követjük a tanácsát, és megvesszük, amit javasol.
Ezért is áll a tartalommarketing előtt nagy jövő.
Az első bevétel
Mivel Michelle Schroeder-Gardner online vállalkozása elsősorban az affiliate marketingre épül, és szerettem volna ezt a pénzkeresési formát én is kipróbálni, hogy megértsem, hogyan működik a gyakorlatban. Ezért kerestem egy megfelelő első affiliate partnert.
Szendrei Ádámra esett a választásom, mert szakmailag jónak és etikusnak tartom, amit csinál. Egy augusztusi interjúval és 2 email kiküldésével az én akkor még 100 főt sem elérő email listámmal affilate jutalékként kerestem 50 ezer Ft-ot, ami nem rossz egy első próbának.
És tudod mi a legjobb? Hogy ez az interjú azóta az egyik legolvasottabb bejegyzésem lett, és rendszeresen jön belőle jövedelmem, ha valaki a bejegyzésemen keresztül vásárol Ádámnál.
Lecke #6
Egy egészen kicsi email listával is lehet már jövedelmet keresni. Érdemes először valaki más termékét ajánlani affiliate partnerként, mert ez sokkal egyszerűbb egy saját termék létrehozásánál.
Témaváltás
2019. januárjában egy egész hónap gyötrődés után módosítottam a fókuszomon, és elkezdtem az online pénzkeresésről írni.
Egyre több kérdést kaptam ugyanis arról, hogy hogyan lehet egy blogot és online vállalkozást elindítani, és azt láttam, hogy ez egy forró téma, ami sok embert foglalkoztat.
Nem sokkal korábban mentem én is keresztül a blogindítás nehézségein, és megtapasztaltam, hogy mennyi időm elment azzal, hogy összeszedjem, szűrjem és rendszerezzem a fejemben azt a rengeteg infot, ami online vállalkozásindítással kapcsolatban megtalált.
Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha valaki csak a lényeget érhetően elmondta volna…
Így hát az lett az új misszióm, hogy egy online vállalkozás indításával segítsek embereknek nagyobb szabadságot elérni. A vízióm pedig az, hogy néhány év múlva magyarul is rengeteg nagyszerű online tartalom és közösség lesz elérhető…
Lecke #7
Elég gyakori, hogy valaki 1-2 év elteltével talál rá a legjobb ötletére, amivel viszont nem találkozott volna, hogy nem indul el.
Ezért érdemes a domain és brand nevet elég tágan meghatározni ahhoz, hogy egy ilyen témaváltás, vagy témabővítés beleférjen, és ne kelljen új domain nevet választani.
Ha az én domain nevem (Viszlát TaposóMalom) nem a szabadságra utalna, hanem konkrétan a pénzügyekre vagy a célcsoportra (pl. Okos Pénztárca, vagy Megtakarít a Család ), akkor bajban lettem volna a témaváltásnál.
Hol tartok?
Egy blog életében az első időszak alapvetően 2 dologról szól:
Tartalom és forgalom.
Fel kell építeni egy életképes méretű követőtábort, illetve a kapcsolatot az emberekkel.
Tartalom
Eddig sikerült tartanom magam az eredeti elhatározásomhoz, hogy heti 1 bejegyzést írok, ilyenkor viszont igyekszem hosszabb és jó bejegyzéseket írni.
Én úgy gondolom, hogy nincs szükség nagyobb gyakoriságra. Persze a gyakoribb tartalom jobb lenne, de csak akkor, ha nem megy a minőség rovására.
Az időnkkel viszont úgy érdemes gazdálkodni, hogy a tartalmaink promóciójára legalább annyi időt szükséges fordítani, mint az elkészítésére, vagy még többet.
Lecke #8
Ezen a téren van még hova fejlődnöm…
– Először is, aki tartalommarketinggel foglalkozik, annak kötelező (lenne) egy tartalomnaptár. Hát nekem nincs ilyen. Többször nekifutottam már, de utána valahogy nem sikerül tartanom magam hozzá. Ez időnyomáshoz vezet, és ez nem tesz jót a tartalom minőségének.
– Szokták mondani tapasztalt online vállalkozók, hogy minél gyorsabban érdemes kiszervezni azokat a feladatokat, amit más is meg tud csinálni. Ebben valószínűleg teljesen igazuk van. Nagyon szívesen írok új bejegyzéseket, viszont szerkesztésükkel rengeteg időm elmegy, amit sokkal fontosabb feladatokra tudnék fordítani.
Forgalom
Most kb. havi 7500 olvasónál tartok, ami organikus forgalom, tehát nem fizetek a megjelenésekért.
A legnagyobb forgalomnövekedést február óta értem el, amikor az új témánál (online pénzkeresés) elkezdtem keresőoptimalizált bejegyzéseket írni. A teljes sztorit itt olvashatod:
Hogyan értem el a blogomon havi 5000 látogatót hirdetés nélkül?
A kihívás most az, hogy valójában a forgalmam 40%-át 2 bejegyzés hozza a Google találtatokból, és ez kicsit kockázatos. Viszont ahogy növekszik az email listám, egyre nagyobb arányban jön rendszeres forgalom innen.
Email lista
Erről hosszabban is írok, mert nekem ez a legjobban működő és kedvenc csatornám.
Az email óriási előnye, hogy rajta keresztül rengeteg értéket lehet adni, ami építi a bizalmat és a kapcsolatot a közösségünkkel.
Ráadásul az email a legtöbb esetben célba ér – szemben a közösségi médiákkal, ahol a változó algoritmusok elég drasztikus visszaeséseket tudnak okozni a követők elérésében.
Az email esetén viszont rajtunk múlik, hogy megnyitják-e és elolvassák-e az emailünket.
Nyilván ha az olvasóinkat érdeklő értékes információt adunk rajta keresztül, akkor meg fogják nyitni az emailt. Viszont ha valaki csak eladás céljából küld emailt a feliratkozóinak, akkor egy idő után nem fogják megnyitni az emailjeit.
Az én tapasztalatom az, hogy ha értékadásra használjuk az email küldést, akkor valódi bizalmat épít.
Ha megfigyeled az oldalamat, láthatod, hogy a blogbejegyzéseimhez kevés hozzászólást kapok. A Facebook csoporton keresztül szuper jó fej emberekkel találkozom, akik gyakran megosztják a céljaikat, és hogy miben van szükségük segítségre.
Viszont az emailekre rendszeresen kapok hosszú válaszleveleket, amiben
- emberek elmesélik, hogy az ő céljuk is hasonló az enyémhez, vagyis kilépni a taposómalomból és szabadabb életet élni
- elmesélik a saját történetüket, hogy mivel foglalkoznak jelenleg, miért szeretnének váltani, és milyen életre vágynak igazából (vagyis segítenek nekem abban, hogy kikből áll a célcsoportom)
- elmondják, hogy hol akadtak meg, és miben lenne szükségük segítségre (vagyis segítenek, hogy milyen terméket fejlesszek)
- elmondják, hogy hogyan találtak rá az oldalamra, miért szeretik az oldalamat (vagyis elmondják, hogy miben más az én márkám a piac többi szereplőjétől)
El tudsz képzeli ennél jobb piackutatást?
- Amikor pedig emailen keresztül konkrét segítséget kérek (pl. kérdőív kitöltése, vagy felkérés interjúra), az email közösségemből rögtön kapok rá választ.
- Mi több, az egyik legdrágább email olvasóm, Orsi, felajánlotta, hogy rendszeresen jelzi nekem az elírásokat a bejegyzéseimben, hogy javítani tudjam őket.
Lecke #9
Egy email lista sokkal több, mint szimpla kommunikációs csatorna, valójában ezen keresztül egy valódi közösséget és bizalmat építhetünk.
Jövedelem
Ez egy fontos téma, hiszen akármennyire is felemelő érzés blogot írni, és segíteni embereknek, a személyes célunk azért az, hogy nagyobb szabadságot érjünk el a meglévő jövedelmünk kiegészítésével, vagy a főállásunk kiváltásával.
Rögtön azzal kezdeném, hogy a blogírás és tartalommarketing nem a gyors pénzkeresésről szól, bár vannak módszerek, amivel gyorsabban lehet egy blogból pénzt keresni.
Ezért érdemes az elején eldönteni, hogy kinek mi a személyes célja rövid és hosszú távon, és ennek megfelelően választani a jövedelemszerzési formák között. Az én célom hosszú távú passzív jövedelemforrások létrehozása, ezért nekem az első évben nem a jövedelemszerzésen volt a hangsúlyom.
- Ennek ellenére sikerült eddig néhány email kiküldésével és 1 affiliate partnerrel nagyságrendileg 300.000 Ft jutalékot keresni, illetve az általam használt szolgáltatók ajánlásával linkeken keresztül még annyit jutalékra szert tenni, ami fedezi a saját képzéseim és a weboldalam üzemeltetésével kapcsolatos költségeket.
- A fő célom egy saját online képzési rendszer létrehozása. Ezen pár hete már dolgozom, és ősszel már látható eredményei lesznek.
- Közben több megkeresést is kaptam szponzorált cikk megjelenítésére. Ezeket a megkereséseket egyelőre elutasítom.
- Az utóbbi időben több olvasóm is felkért tanácsadásra. Ezeket eddig nem vállaltam, mert nem szeretnék egyelőre ebbe az irányba menni. Pár napja viszont kaptam egy felkérést 2 létező brand egyesítésére, amit elvállaltam, mert nagyon érdekes a téma. Hosszú távon az egyéni tanácsadás is egy érdekes irány lehet majd.
Lecke #10
Én a passzívabb, de lassabb jövedelemszerzési módokat választottam.
Viszont itt nem vagyok biztos benne, hogy itt jól döntöttem. Ha ugyanis korábban jön jövedelem egy online vállalkozásból, akkor ez lehetővé teszi, hogy hamarabb ki tudjunk szervezni kevésbé értékteremtő feladatokat, ezzel pedig több idő marad komolyabb fejlesztésekre.
Egyeb tapasztalatok
Lecke #11
Információ dömping. Én is megtapasztaltam, hogy mennyire fárasztó és időigényes ezer helyről információt kapni, és rengeteg módszer, szolgáltató között választani. Emiatt eldöntöttem, hogy én egy módszert fogok követni (tartalommarketing), és ezt az utat fogom továbbtanítani is.
Lecke #12
Önismeret. Egy ilyen kis vállalkozás elindítása egy önismereti út is, amiben sok új erősségünket fedezhetjünk fel, de sok gyengeségünket is. Engem például meglepett, hogy mennyire élvezek grafikákat csinálni, mivel korábban saját kezűleg soha nem csináltam ilyesmit.
Ugyanakkor szomorúan rájöttem rá arra, hogy óriási gyengeségem az operatív végrehajtás. Erre jó példa a tartalomnaptár követése (vagyis nem követése), amiről korábban írtam.
Lecke #13
Kihívások
Nem szeretnék csak idilli képet festeni egy vállalkozás első évéről, mert az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy voltak és még most is vannak nehezebb időszakok. Az elején hetente fordult meg a fejemben, hogy inkább mégis vállalok valami munkát. Szerencsére ez mára elmúlt.
És persze nem mindig alakul minden a terv szerint.
Sajnos ez a nyár pont ilyen. Egy törött kezű gyerek, az iskolaszünet, egy súlyos beteg anyuka, és máris ott találtam magam júniusban, hogy örültem, hogy a heti 1 bejegyzésemet meg tudom írni, nem hogy a képzéseimen dolgozzak.
De egy vállalkozó élete már csak ilyen, és ezzel együtt kell tudni élni, még ha nem is könnyű.
Záró gondoltok…
Örülnék, ha azt látnád az én történetemből, hogy valójában elég kevés dologra van szükség egy online vállalkozás elindításához. Tervekre persze szükség van. Viszont bármilyen jó tervekkel is indulsz, a piacot, a célcsoportodat menet közben fogod tudni a legjobban megismerni.
Később én is szeretnék majd podcast-et és videókat is csinálni, és termékeket fejleszteni, de a legtöbbünknek szerintem egy bloggal a legegyszerűbb elindulni.
Ráadásul sok témában nagy igény lenne magyar nyelvű, minőségi tartalmakra, szóval hajrá! Még rengeteg jó online vállalkozásnak van hely itthon is!
Olvasd el ezeket a kapcsolódó bejegyzéseket is:
Online vállalkozás beindítása 2019-ben – lépésről lépésre útmutató
Kinek való a digitális nomád életstílus? Mi egy hétre kipróbáltuk…
16 csúcs TIPP blog szakértőktől kezdőknek
Vállalkozás ÚJ STÍLUSBAN: Hogyan keress pénzt az interneten ELADÁS NÉLKÜL?