Hogyan lehet egy bloggal pénzt keresni?

Amióta elindítottam a blogomat, sokan kérdezték meg tőlem, hogy miért csinálom ezt, és lehet-e blogolással egyáltalán pénzt keresni. Ezért úgy döntöttem, belevágok a témába és összefoglalom a lényeget. Sajnos magyar nyelven nem találtam sok jó anyagot erről a témáról, ezért a blogom indulása előtt kb. 6 hónapot azzal töltöttem, hogy megkerestem a legjobb angol nyelvű képzéseket és tartalmakat, ami alapján én elindultam. Ezt a néhány hónapot szeretném neked lerövidíteni.

Ebben a posztban azt fogom összefoglalni, hogy miért jó blogot írni, és ha úgy döntöttél, hogy te is belevágsz, akkor hogyan juthatsz el a pénzkeresésig.

 

 

Rögtön az elején szeretnélek megnyugtatni, hogy semmilyen informatikai előképzettségem nincs, és mivel nem találtam megfelelő webfejlesztőt, így magam hoztam létre az oldalamat és mindent rajta. A jó hírem az, hogy ha nekem sikerült, akkor mindent meg tudsz majd te is csinálni, ami egy blog elindításához szükséges.

Miért kezdtem el egyáltalán blogolni?

Azt már korábban írtam, hogy egy évvel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy MIRE JÓ EGY BLOG. Aztán egy másik munka kapcsán azt a tanácsot kaptam, hogy kezdjek el blogot írni, és emiatt kénytelen voltam kicsit utánanézni, hogy mire jó ez az egész.

Ahogy kiléptem az angol nyelvű internetre, azt láttam, hogy ez egy ÓRIÁSI IPARÁG, világszerte 440 millió bloggal,  és sokkal több van benne, mint addig gondoltam.

RENGETEG MINŐSÉGI BLOG létezik mindenféle témában, és nagyon sok embernek a blog írás segített egy SZABADABB ÉLET megvalósításában, szóval gyorsan beleszerettem ebbe a világba!

A magyar piac persze nem teljesen úgy működik, mint az angol nyelvű, már csak a mérete miatt sem, és mert jócskán le vagyunk maradva. De éppen ezért is izgalmas ez a blogolás téma, mert LEHETŐSÉG BŐVEN VAN MÉG, mint ahogy ebből az interjúból is kiderül.

Olvasd el ezt is: Érdemes-e blogot indítani a magyar piacon? Interjú az első Zrt.-vé alakult bloggercsapattal

A blog, mint vállalkozás

Ami nagyon szimpatikus, az az, hogy bloggerként KOMOLYABB ANYAI KOCKÁZAT NÉLKÜL el lehet indítani egy vállalkozást akár mellékállásként, amivel néhány év KEMÉNY MUNKÁVAL ki lehet váltani akár egy alkalmazotti főállást, sőt, nagyon komoly dolgokat is létre lehet hozni.

Csodás lehetőség tehát annak, aki EGY HELYTŐL ÉS IDŐTŐL FÜGGETLEN OTTHON VÉGEZHETŐ VÁLLALKOZÁST szeretne indítani, vagy aki vállalkozni szeretne, de még NINCS VÁLLALKOZÁSI ÖTLETE, vagy nincs TŐKÉJE/ TAPASZTALATA/ BÁTORSÁGA egy kockázatosabb első vállalkozásba belevágni, stb

Garancia persze nincs, viszont a legrosszabb, ami történhet, hogy NAGYON SOK ÚJ DOLGOT TANULSZ blogolás közben (pl. írás, online marketing, kapcsolatépítés, vállalkozói gondolkodásmód), amit máshol is hasznosíthatsz majd.

Azt viszont érdemes az elején tisztázni, hogy ha nem csak hobbi céllal akarsz blogolni, akkor a blog valójában nem csak egy blog, hanem egy vállalkozás! Először IDŐT KELL BEFEKTETNI, és fel kell építeni (az oldalt, a tartalmat, a közösségi média jelenlétet, a hitelességedet, az olvasóiddal a kapcsolatot, stb), mielőtt pénzt tudsz belőle keresni.

Igen, tudom, hogy valószínűleg már most is időhiánnyal küzdesz (ahogy én is, és a legtöbb ember), de ezt meg kell valahogy oldanod, ha KÉSŐBB TÖBB SZABADIDŐT SZERETNÉL.

Hogyan lehet pénzt keresni blogolással?

Egy blog létrehozása nagyon sok apró lépésből áll, viszont, amivel a legtöbb sikeres blogger eljut a pénzkeresésig,  az  5 FŐ LÉPÉS:

  1. Hozz létre egy blogoldalt
  2. Töltsd meg folyamatosan hasznos tartalommal
  3. Promotáld a tartalmaidat, találj olvasókat
  4. Építs ki egy elkötelezett olvasótábort
  5. Kezdj el pénzt keresni egy vagy több jövedelemszerzési módszerrel

Nézzük az 5 fő lépést kicsit részletesebben:

 1. Hozz létre egy blogoldalt

Ez nagyon félelmetesnek tűnhet, főleg ha nincs IT háttered. Hamarosan készítek majd egy INGYENES lépésről-lépésre útmutatót. Ha azt követed, egyáltalán nem lesz nehéz létrehozni a saját blogoldaladat.  Az én oldalam WordPress-en fut a saját domain nevem alatt (viszlattaposomalom.hu).

KÉRDÉS: Érdemes-e ingyenes platformokon elkezdeni blogolni?

A rövid válaszom, hogy ha személyes vagy hobbi célból írnál csak, vagy először kipróbálnád, hogy neked való-e egyáltalán az írás, akkor IGEN. Ilyen platform pl. a blog.hu.

Ha viszont pénzt is szeretnél a blogoddal keresni, akkor NEM. Nagyon korlátozottak lesznek ugyanis a lehetőségeid a megjelenést illetően, vagy ahogy az olvasóiddal kommunikálni tudsz. Nem fogsz tudni pl. EMAIL LISTÁT ÉPÍTENI, ami az egyik legfontosabb kommunikációs csatorna.

KÉRDÉS: Miért WordPress?

A WordPress az egyik (persze nem az egyetlen) olyan platform, amin egy blogoldal fut. Pár ajánlatkérésen átestem különféle webfejlesztő cégekkel, ajánloták a WordPresst és más platformokat is – 80-340 ezer Ft-ért. Végül a WordPress mellett döntöttem, mert saját magam minimális befektetés mellett el tudtam készíteni az oldalamat és azt láttam, hogy TELJESEN MEGFELEL EGY BLOGGER CÉLJAINAK hosszú távon is.

 2. Hozz létre hasznos tartalmakat

Ez egy óriási téma, de amit mindvégi szem előtt kell majd tartanod az az, hogy egy adott témában  hiteles forrássá válj. Azzá a forrássá, akihez az olvasóid szívesen visszatérnek látogatóként, tanácsért, és akitől szívesen vásárolnak majd később.

Egy adott téma azt jelenti, hogy egy niche-re, demográfiai csoportra, érdeklődési körre, problémára fókuszálsz, és összegyűjtöd a hasonló érdeklődésű vagy gondolkodású embereket magad köré.

A hasznos tartalmon keresztül pedig értéket adsz a látogatóidnak. Ez lehet információ, szórakoztatás, motiváció, közösség, stb. Mi lehet tartalom? Nyilván a klasszikus írott blogposzt, de emellett a videó vagy a podcast is.

 3. Kezdd el összegyűjteni az olvasóidat

Attól, hogy írtál egy jó posztot, sajnos még nem lesz sikeres a blogod. Ha pénzt is szeretnél keresni vele, akkor nem szabad, hogy csak a tartalomra fókuszálj, hanem fontos, hogy olvasókat gyűjtsd a blogod köré, ezért el kell juttatnod a blogodat az olvasóidhoz. Ez legalább akkor a feladat, mint a tartalomat írni és egy kicsit online marketing szakértővé is kell válnod.

 4. Építs közösséget

A cél egy elkötelezett olvasótábor építése, nem csak egyszerűen látogatók terelése az oldaladra.  Egy közösséget érdemes építeni az elkötelezett olvasóidból, akik rendszeresen visszatérnek az oldaladra és segítenek az oldalad növekedésében cserében a hasznos tartalmakért.

 5. Építs jövedelemforrásokat a blogodra

Ha hosszú távú, stabil jövedelemforrásokat szeretnél kiépíteni, akkor ezt jól meg kell alapoznod az első 4 lépéssel. Mielőtt rátérünk arra, hogy honnan jöhet pénzt egy blogger számlájára, következzen két gondolat, ami szerintem nagyon fontos:

  1. A már sikeres bloggerek sokszor kiemelik, hogy ha CSAK A PÉNZ MIATT CSINÁLOD, akkor ne kezdj bele. Ezt CSAK SZENVEDÉLLYEL LEHET FELÉPÍTENI. Ha nincs meg a szenvedély, ami miatt magát a folyamatot is élvezed, akkor nem fogod a rengeteg részfeladatot következetesen végigcsinálni.
  2. A másik, amit hangsúlyozni szoktak, hogy NE A GYORS PÉNZKERESÉS LEGYEN A FŐ CÉLOD. Igaz, hogy vannak olyan bloggerek, akik már 3-6 hónap után pénzt keresnek a blogjukból, de sok profi tapasztalata az, hogy lelassítja a blog fejlődését, ha az első évben nem az első 4 lépésre fókuszálsz. Ha gyorsan szeretnél pénzt keresni, akkor valószínűleg más jövedelemszerzési forma fog neked jobban megfelelni.

Jövedelemforrások

Most pedig jöjjenek a jövedelemszerzési formák. Fogadjunk, hogy sokkal több lesz, mint ahogy eddig gondoltad!

 

 

2 fő kategória van, a direkt és indirekt jövedelem.

  • Direkt: amit az oldalad közvetlenül termel (pl. reklámbevétel, affiliate-, vagy partnerprogram)
  • Indirekt: ahol az oldalad „csak közvetítő” (pl. tanácsadás, könyv, esemény). Létrehozhatsz blogot a meglévő vállalkozásod támogatására is, itt is indirekt módon fogja a blogod a vállalkozásodat támogatni.

Általában a direkt módokat egyszerűbb megvalósítani, az indirekt formák megalapozásához több idő kell.

 

Néhány szó az egyes kategóriákról:

Reklám

A legtöbb embernek ez a jövedelemforrás jut először eszébe, illetve a legismertebb hirdetési hálózat, a Google AdSence. A két nehézség ezzel a jövedelemforrással az, hogy nagyon komoly követőtáborodnak kell lenni ahhoz, hogy ebből jelentősebb jövedelmed származzon, ezen kívül nem lesz beleszólásod, hogy milyen hirdetéseket fog a Google az oldaladon megjeleníteni.

Sokkal jövedelmezőbb lehet, ha szponzorált tartalmakban vagy egyedi megállapodásokban gondolkodsz, viszont ez nyilván több extra munkát igényel.

Affiliate (partner) programok megállapodások

Ilyenkor az oldaladon valamilyen formában a partnered termékét reklámozod, és ha rajtad keresztül vásárlás történik, akkor azután jutalékot kapsz. Ez történhet az oldaladon egy speciális linken keresztül, ami vagy egy egyedi kuponkód megadásával. Digitális termékekkel/szolgáltatásokkal működik a legjobban. Itt a jutalék mértéke is magasabb lehet, sok esetben akár 50% is.

Magyarországon azért ez a jövedelemszerzési forma még nem kiforrott, de azért vannak már most is jó programok,  egyedi megállapodásokra pedig mindig van lehetőség. Ami fontos, hogy csak olyan márkával, termékkel foglalkozz affiliate partnerként, amiben tényleg hiszel, és amit programtól függetlenül is szívesen ajánlanál, mivel a bloggerként a hitelességed a tét.

Rendezvények

Ez már komolyabb szervezési munkát igényel, és számolnod kell nagyobb kiadásokkal is (pl. terembérlet, segítők, technika) a bevétel mellett, de egy népszerű jövedelemszerzési forma a magyar piacon is.

Termék / digitális termék

A blog nagyszerű lehetőség arra, hogy elkezdj a célcsoportoddal kommunikálni, kiderítsd, hogy mire van szükségük, és ha nincs még ilyen termék a piacon, vagy nem olyan formában/minőségben, akkor létre tudod te hozni.  Én személy szerint a digitális termékek piacán rengeteg lehetőséget látok. Persze a kulcs az, hogy ismerd meg minél jobban a célcsoportodat és az igényeit, mielőtt bárminek a gyártásába belefogsz.

A virtuális/digitális termékek óriási előnye a fizikai termékekkel szemben, hogy a gyártási költségük általában töredéke a fizikai termékekének, ennél fogva sokkal magasabb profitrátát tudsz rajtuk elérni. Ráadásul az értékesítésük jól automatizálható.

Szolgáltatások

Gyakori kombináció, amikor egy területnek a szakértőjévé válsz a blogod útján, és mellette szabadúszóként a kivitelezést is vállalod. Ilyen pl. a webfejlesztés, SEO szakértő, grafikus, online marketing, stylist, stb. De miért ne lehetne pl. egy autószerelőnek is blogja? Vagy miért ne vállalhatnál a saját blogod mellett szabadúszóként más vállalkozások számára szövegírást? Jó tartalomgyártóra mindig lesz igény.

Ha coach, vagy tanácsadó vagy (táplálkozási, marketing, pénzügyi, stb), akkor nagyon fontos, hogy a leendő ügyfeleid bizalmát megalapozd, erre pedig a blog egy nagyszerű eszköz. A gyakorlati tapasztalataidat pedig értékes tartalom formájában vissza tudod forgatni a blogodba.

VIP tagság

Itt az olvasók egy rendszeres havi vagy éves díjat fizetnek azért, hogy hozzáférést kapjanak prémium tartalmakhoz, egy VIP közösséghez, valamilyen szolgáltatáshoz, eszközhöz, stb. (Az egyik kedvencem, meglátjuk, a magyar piacon mit lehet ebből megvalósítani)

Az egyes jövedelemszerzési formák természetesen KOMBINÁLHATÓAK egymással. Egy szabadúszó a kivitelezésen túllépve készíthet online vagy élő tréningeket, írhat könyvet, létrehozhat egy privát fizetős közösséget, építhet affiliate kapcsolatokat, stb, mindezt egy blogból kiindulva.

 

A cél: több forrásból származó jövedelem létrehozása

A BLOG GYAKORLATILAG EGY „CSOMÓPONT”, amelyre lépésről-lépésre építheted rá a különféle jövedelemforrásokat.  (kicsit olyan, mint a LEGO, nem?)

A legsikeresebb bloggerek TÖBB LÁBON ÁLLNAK és egy blogból TÖBB JÖVEDELEMFORRÁSON keresztül keresnek pénzt. Egyrészt, így sokkal több jövedelmet lehet egy blogból keresni, mivel a célcsoportodnak többféle problémájára kínálnak választ. Másrészt bármikor visszaeshet valami miatt egy adott forrásból származó jövedelemük, ezért diverzifikálnak.

Csak példának: az egyik legsikeresebb amerikai pénzügyi blogger blogból származó jövedelme kb. így oszlott meg 3 fő kategória között (2018 aug):  54% affiliate jövedelemből, 34% saját online tanfolyam eladásból, 8% hirdetés és szponzorált tartalomból, stb.

Persze az, hogy milyen jövedelmi forrásokat építesz ki, személyes értékrend  és életstílus tervezés kérdése is. Pont azért hoztam Michelle Schroeder-t példának, mert ő úgy kombinálta a jövedelemforrásait, hogy egy teljesen HELYFÜGGETLEN ÉLETSTÍLUST tudott megvalósítani, és ez nekem nagyon szimpatikus.  Mind az affiliate linkek, mind az online tanfolyam olyan, hogy egy EGYSZER JÓL ELVÉGZETT MUNKA azóta folyamatosan jövedelmet termel neki.  Ezek tehát PASSZÍV JÖVEDELEMFORRÁSOK, az új posztjait pedig most egy yachton élve írja.

Persze nem feltétlenül kell mindenkinek erre törekedni. Ha valakinek pl. az a fontos, hogy minél többet legyen EMBEREK KÖZÖTT, az nagyobb valószínűséggel fog rendezvényekben,  élő képzésekben gondolkodni.

Ami külön jó, hogy az indulásnál nem kell rögtön döntened arról, hogy hogyan fogsz pénzt keresni a blogodból, kialakulhat, ahogy jobban megismered a célcsoportodat. A lényeg, hogy INDULJ EL!

Battay Máté (Golden Brothers Zrt társtulajdonosa) gondolatával zárom ezt a posztot:

Sokan túl sokat gondolkodnak azon, hogy hogyan kezdjék el. Egyszerűen kezdjék el! A tökéletes pillanat soha nem fog elérkezni…. Az a tapasztalat, amit a blogolással meg lehet szerezni, megfizethetetlen.

 

Olvasd el ezt is:

Érdemes-e blogot indítani a magyar piacon? Interjú az első Zrt.-vé alakult bloggercsapattal

Blog létrehozása 15 lépésben

Hogyan válassz PÉNZTERMELŐ témát kezdő bloggerként?

 

KÉRDÉS:  ha érdekel a blogolás, melyik téma érdekelne részletesebben? Írd meg lent kommentként!

Néhány tipp: Milyen témákról érdemes blogolni? Mik egy WordPress blog elindításának a lépései? Mik a részeltes lépések, amiket meg kell csinálni egy blog sikeres indításához?

 

 

Hozzászólás
  1. 2018-10-09
    • 2018-10-10

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.